Riportré

2011.03.01. 13:33

Köszönöm a linket, Zsuzsa!

Nagyon megörvendtem, hogy végre látok egy (interneten is elérhető) televíziós dokumentumfilmet a kolozsvári PUCK bábszínházról, ami nem kis dolog, figyelembe véve, hogy nem olcsó, reklám célt szolgáló propagandafilmről van szó. A kirajzolodó kép elsősorban nem népszerűsít, hanem dokumentál, megszólaltat, bemutat. Ez már jó. Képet alkothat magának a néző a kolozsvári bábszínház múltjáról, ebben is kitűnő munkát végez a film. Kovács Ildikó portréja és az Aranycsapat munkássága szerintem nem sikerült csöpögősre. Elllenkezőleg, engem az fogott meg, hogy a személyes találozások, kapcsolatok emléke milyen érzelmi töltetet sugároz, hogyan jelenik meg az interjúalanyok szemeiben, hangsúlyokban, kifejezésben. Nem láttam szomorúságot. Aktív visszaemlékezések voltak.

Kár hogy a jelent nem mutatja meg részletesebben, árnyaltabban. Talán nem célja, talán kevés az idő. Talán nincs mit mutatnia? Amit mégis megtudunk a film vége felé, abból rövidke néhány évet prognosztizálhatunk ennek az intézménynek, ha nem újítja meg magát. Ez is helyes jövőkép lehetne, bár bevallom, számomra kissé gyanús, mivel hosszú évek óta várat már magára ez a megújhodás, vagy nevezzük simán restrukturálásnak, újjászerveződésnek. Igaz, ehhez valamilyen irányvonalat kellene meghatároznia a mindenkori intézmény vezetőinek, s ilyen példa nem volt az utóbbi 12 évben. Ha valamilyen irányvonalat követ is a vezetőség, az nem egy felvállalt és következetesen végrehajtott műsorpolitika, vagy szociális felelősségvállalás - esetleg, Urambocsá! a művészi munkaerő teljesítményének korrekt jutalmazása - mentén látszik körvonalazódni, hanem a romániai tudományos-fantasztikus szituáció teremti magát újjá minden alkalommal: ez az "Érdekszférák harcának" sokadik epizódja, régi és új szereplőkkel. De ezek már inside infók, az én szubjektív tapasztalatom, amit gondoltam, ha már itt vagyunk, mellékelek a film mellé.  Jó net-tévé-nézést kívánok! Riki-Tiki-Tévé!

A Román Televízió magyaradásában volt látható, a Pódium februári műsorában. Készítették: Andor Norbert, Kötő Zsolt, T. Bányai Péter

www3.tvr.ro/magyar/2011/02/podium/

A bejegyzés trackback címe:

https://jenchi.blog.hu/api/trackback/id/tr112701180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása