Október 28-29-30 között második alkalommal kerül megrendezésre Kolozsváron az Apropo – Kortárs Művészeti Modul. Az elképzeléshez híven, az események előre meghatározott témához kötve, ezúttal a “karakter” fogalmát járják körül.

Csütörtökön, pénteken és szombaton, délelőtt 11 órától a Playground elnevezésű báb és animációs műhely várja az érdeklődőket az Avram Iancu (volt Petőfi Sándor) utca 21 szám alatt. Az itt készülő bábok és figurák animációs karakterekké alakítva kivetítőn válnak láthatóvá esténként a Gambrinus Pub-ban.

A Gambrinus Pub (piata Unirii nr 25 – Főtér 25 szám) ad helyet a 2-es Modul további rendezvényeinek. A helyszínen animációs asztalokat állít a Betyár Animációs Stúdió, melyeken bárki elkészítheti saját rövid animációját.

Csütörtökön, október 28-án ugyanitt, az Animáció Világnapja alkalmából és az Asifahu Manifeszt jóvoltából animációs rövidfilmek vetítésére kerül sor 16:00, majd 21:00  órától. A vetítések pénteken és szombaton is folytatódnak 16:00 órai kezdettel.

Pénteken, október 29-én 15:00 órától kerekasztalbeszélgetés színészekkel, filmesekkel, bábjátékosokkal. Az est házigazdája: Láng Orsolya. 23:00 órától a Luna Amara együttes koncertje zárja a napot.

Szombaton este 20 órától Szabó Attila performansza enged betekintést a karakterépítés egy különleges módozatába. A rendezvény szombaton 23:00 órakor kezdődő ingyenes Halloween Party-val zárul, ahol a zenéről és vetítésről Răzvan Cosmin és a The Matlab Buddhas gondoskodik.

Mindenkit szeretettel várunk rendezvényünkre. Jó szórakozást kívánunk!

Üdvözlet,

A szervezők

 

Moderat - Rusty Nails (2009)

2010.06.07. 13:24

MODERAT

Real Name: Gernot Bronsert, Sebastian Szary, Sascha Ring

Profile: Moderat = Modeselektor + Apparat

Sites: MySpace

Members: Gernot Bronsert, Sascha Ring, Sebastian Szary

Origin Berlin, Germany
Genres electronic, glitch, IDM, minimal techno
Years active 2002, 2009
Labels BPitch Control
Associated acts Apparat, Modeselektor

friendly interface

2009.04.17. 22:38

Sziasztok,

amint azt tudjátok, jövő héten kezdetét veszi a Szent György Napok rendezvénysorozat, természetesen Szentgyörgyön :)  No, de hogy mi se maradjunk le, van egy jó hírem: bulit szervezünk az eseménydús hétvége előtt, természetesen Kolozsváron, és hol máshol, ha nem a DOWNTOWN-ban, és mikor, ha nem SZERDÁN. Mert aztán lehet, hogy hétvégén mi is Szentgyörgyön leszünk. Sőt biztos.

Szeretettel és barátságos hangulatban vár hát Titeket a szokásos helyen So Bones és Botiboti, a megszokott időben, a megfelelő hőfokon! Melegítsünk be rendesen Szent György Napok előtt...ha értitek mire gondolok...mire is gondoltam?...ja, megvan!...buliiiiiiiiii :))

Újdonságok: 1. a DOWNTOWN terasza kétszer akkora lett, ott lehet szívni...a friss levegőt, ha elfáradtál a táncban. 2. ezentúl minden dj egy órás, feszes szettel dobbant, így visszatérünk az eredeti elképzeléshez, azaz, "minél változatosabban!"

UI: A 2-es pont nem ezen a bulin fog életbe lépni, ugyanis utolsó percben történtek változtatások a programban. Aki kíváncsi a részletekre, olvassa el az  "...ahol a kurta farkú malac túr" kezdetű élménybeszámolómat, abban ott a válasz.

Íme a plakát!

Visszajelzést, véleményt, ötleteket továbbra is ide, vagy az apropo! oldalra várunk. A link elérhető a Linkblogok között is, a bal hasábban.

Minden jót! Üdv,

Jenci

The Golden Path

2009.04.03. 11:31

 

Sziasztok! Nos, amint látható, a tavaszváró buli megtette a magáét: távozott a tél, és most örülhetünk a napsütésnek, a melegnek, a várva várt Tavasznak.

:) :) :) :) :) :) :) (emlékeztek még a díszítősorra?) :) :) :) :) :) :) :)

Folytatásként itt a következő party, szeretettel várunk Mindnyájatokat április 8-án, este 21 orától a Downtownban. Bulizzunk egy utolsót, mielőtt mindenkit elkap a Húsvéti Láz, ünnepeljünk együtt Buddha születésnapján, mely - talán nem véletlenül - egybe esik az Emberszeretet Világnapjával is. Véletlenek pedig nincsenek. Hogy ez mennyire így van, azt példázza egy apró infó, ami a plakát tervezése közben érkezett. Angol helyesírásomat kétségbevonva rákerestem a szerdára, és ha már kiadta a gúgli a wikipédiás találatot is, kiváncsiságból megnéztem, mit lehet írni egy olyan címszó alatt, hogy WEDNESDAY. Idézem: 

"In Romance languages it is derived from the name of the Roman god Mercury: mercredi (French), mercoledì (Italian), miércoles (Spanish), miercuri (Romanian), dimecres (Catalan), dies Mercurii (Latin). Similarly, in most of the Indian Languages the name for Wednesday, Buddhavar is derived from the Vedic name for Mercury, Buddha. Buddh is also used in Urdu." 

(Wikipedia)

Aki a teljes szócikkre kíváncsi, itt a link: http://en.wikipedia.org/wiki/Wednesday 

Ezek tudatában már meg se nézem, hogy telihold lesz-e vagy holdfogyatkozás :) , de minden lehetséges, és ez így van jól.

Zenéről gondoskodik:                        Visual mix:

so bones - botiboti - soundscape        tito - banathy

Azoknak üzenem, akik voltak olyan kedvesek és megírták véleményeiket, hozzászólásaikat a Vivid Colours Vision bulival kapcsolatosan, valamint azoknak is, akik most jönnek első ízben, hogy ezúttal nem lesznek táncoslányok, viszont lesz sör és minden egyébb, ami egy kulturált pub kínálatából nem hiányozhat, valamint tiszta a WC. :))

Ezzel búcsuzom is, hozzászólásokat, kommenteket továbbra is ide, valamint a

 apropo.blog.com/ címre varunk. Látogassátok bizalommal, infó minden mennyiségben, nemsokára föltesszük a fotókat is, ha sikerül lenyomozni a fotóst, hehe...

Üdv,

Jenchi

Let`s dance winter away!

2009.03.25. 12:29

Péntek este mindenkit szeretettel várunk erre a zártkörű party-ra. Aki jön, annak tudnia kell két apróságot: ez egy zártkörű buli, ezért jegyezd meg a jelszót (password), így elkerüljük, hogy az utcáról jöjjenek emberek, és kettő, öltözz minél színesebben, mi is azt tesszük, hátha idecsalogatjuk végre a tavaszt :). Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

süti beállítások módosítása