A GoAnimate egy a Youtube által ajánlott, demo módban minimális lehetőségeket kínáló, animációs program. Ennek és egy délutáni "munkának" köszönhetően készült el az öt részes sorozat, Tommie és Erik-ről, a két gagyi kalózról, és Angela-ról, aki... Oh, Angela! A karakterek elkülönítésébroam brumbrum brum ágh, tökiköszi málkev. Sabrandi Csili, bai jatakárom csórakesz bulbózban, repettyésre dormoldólja a stárfát. Mörmör. Mör. Jó szórakozást!

Kattints a linkre, a playlist egymásután lejátsza a videókat.

www.youtube.com/watch

Mintha menta illata szállna, 

Kékköves ruhában három apáca,

Előttük az út még nem látszik a portúl.

Illatuk menta, mintha kicsordul...

Mintha, rézgálic színű lenn' az ég is!

Három apácát kirajzolja mégis.

Megettük a porban: sereg látszik, s lassan,

érkezik a harcosoknak álcozott sok angyal.

Védelmezni jőnek. Siet most a nap is,

Kékköves suhogást feketére vakít,

S a feketségből még feketébben, sokkal

Több harcosnak álcázott ördög gyűl a porban.

De, mintha mégis csendes lenne minden.

Elhalkult a csend is. Benn' is, minden szinten.

Megáll a két sereg, messze még a hajnal,

Farkasszemet néznek ördög és arkangyal.

A por leszáll az útra, leül egy apáca,

Ezüstben ázik kézfeje, bokája.

Apáca ruhája, ruhája szeglete,

Szegletnek fonákja fekete, fekete.

Kékköves mentának fekete levele,

Apáca illata vérszaggal vegyülve,

Poros út előtte, körötte látomás,

Irdatlan csatától vöröslő villanás.

Most szól és hangja mag' a Törvény!

Ereje sugárzik szájából mint tört fény.

Társnői ezt látván leborulnak térdre

"Ki vagy te?" firtatják szemeikkel kérdve.

"Én vagyok Ő! Erre nincs más válasz."

"Mire véljük haragodat Nővérünk ki támadsz?"

"Nem támadok, láthatod magad is,

amarra angyalok, de hol elmentünk: mit hagysz itt?"

"Miért van megettünk pokoli nagy sereg,

Ha mellettünk az Isten, kik azok? Kik ezek?!"

"Nővérünk, óh szent szűz, fájdalmad okáér'

Ne magad vádold: lányom, ez majd ráér."

És akkor az idősebb, elegánsabb asszony

Kezével megérinté hűvösen az angolt,

Aki, mivel ezért nem látta az öngólt kihajolt,

Túl kihajolt és a padlódeszkán landolt.

"Uram! Zárunk." "Sir?" "I'm OK. I'm Okay."

"Can You walk Sir? Should we call a cab for You Sir?"

A mondatok még nem laktak ilyen magasan soha.

Ha sikerült elérnem valamit, akkor azt jól megmarkoltam,

és hagytam, hogy húzzon föl, egyre följebb, míg

az első adandó alkalommal megragadtam egy másikat is (ez volt a főpincér) és a kettőnek egy pályát (azaz, mosdó, de minél hamarabb, és nem-nem, oda nem megyünk, ott a kijárat) szerettem volna szabni. No ilyenkor jönnek a nehézségek, jelzem, hogy ezt én is tudtam, csak azért nem ennyire feketére gondoltam, a menta mégiscsak egy alapvetően pozitív virág, vagy karakter, hadd fogalmazzam újra: virág-szereplő.

Hogy is van az, amikor Alen Trauby felveszi a kést a porból, megtörli és csak annyit mond: "Menj vissza a szobádba! Feküdj le. Uborkaszezon van." Süt a nap ilyenkor, nem? Hát itt olyan is van, de setétedéskor, vagy még azelőtte is megesik, hát kérem, olyan fene nagy zivatar és mennydürges van, hogy ijesztő. Komolyan mondom, a szél lesodorta ma is a meglazult, izé, cserepeket az új Chryslerre. Nem vót az enyim, nem sajnáltuk. Én meg én. Az eső meg hirtelen jött ezután, gyorsan esett és sokat. Sakkor ráébredtem, hogy nincs uborkaszezon. A félhomályban felkecmeregtem a lépcsőn, odafennt valaki hangosan azt sikkantotta: "Huszonöt!".

A csillár nem függött a mennyezet közepén, inkább az ajtó feletti középen, az ajtó és a pult között. Mi minden történt eddig. Gyalog mentem és jöttem. Voltak lépcsők, galambok, napsütés és eső, szoba, kávé s feladatok dögivel. Uborkaszezon? Kinek?

Hogyan tovább? - tettem fel a kérdést magamnak. Mi van akkor ha kiderül, hogy nem uborkaszezon van, és nemis a tornádó a legnagyobb veszély, hanem az a helyzet, hogy kiégnek a biztosítékok a fejedben. Közben, persze, a csillár miatt van az egész kibaszott látomás. Mert nincs középen.

Végre megvan az asztal és megvan a társaság, kedvesen intik, bennt vannak a fiúk. És közben esett az eső. Most nem esik. ...  Sokat töprengek azon, hogy vajon normális vagyok? Nem igaz, hazudtam. Nem sokat, de néha átfut az agyamon, az bizonyos lila gondolat...a piros csík a személyiben...ilyenek. Hüjeség, persze. Olyasmi, mint az aszkézis. Edzésnek jó. Előtte be lehet melegíteni valami alkohollal, az segít. De végeredményben ez a csillár miatt van az egész. Eltolódott a balansz. Jó, akkor innék egy sört, vagy most az egyszer mégis inkább egy kólát, de no money, no problem. Nincs is probléma, meg se kérdik a pincérek: "Hány óra? Do You speak malawi?" Semmi. Megúsztam. Ma már sok fontos dolog kiderült, de ekkor újabb rendkívűli dolgok kerültek elő. Most már tényleg nagyon fáradt voltam, de felcsigázta az érdeklődésemet a téma, átnéztük alaposan a papírokat. És jó lesz. Biza. Ha madaram volna, azt most röptethetném, de még íjam s vesszőm sincs, amit a távolba lőjek. És ez még nem minden. Ezután eláll az eső. Ma volt az a rövidebbik fajta, holnap a nagy tornádó jön, majd meglátjátok. Elállt és hazamentünk. És akkor én már nagyon fáradt voltam, pedig uborkaszezon kéne legyen. Holnap is ilyen lesz? Fölösleges kérdezni is. A kvarcorrú bába tudja. Vagy a csavargyári manó. Vagy egyik se.

Hát, hát... ( Nyitány.)

- Ahogy telik múlik ez a szaros élet Csillukám, befejeződnek a kérdések és marad a zeneszó. A muzsika, Édesem. Egyetlenem....Galambom!

- Eressz! Eressz, az Uristenedet!!! Nyughass má' , áldjon meg az Ég! Hát nem tudsz egyszer józanul hazajönni tes es? Ilyenkor kell neked murkot ásni? Mi a Jóistent csináljak neked? Hajoljak le, hogy bésirítsed? Nem vagyunk parasztok, Huba. Édesem, térj észhez. Kérlek...úgy, úgy. Sírjál kedvesem.

Huba 44 éves volt, de sokan 30-nak gondolták, és mindig csodálkozva hekkentettek, amikor bevallotta, mikor szülte az anyja. Hubának rángott a válla a sírástól, arcán édeskésen szomorú kifejezés, szemeit vörösen a semminek szegezi , de nem viszi azért túlzásba. Nem tud igazán meghatódni, együttérzően azonosulni, ezzel a - négy évvel fiatalabb felesége vállán - síró Hubával, akinek megártott a Marcibány-téri Szabadidő-központban töltött táncházas (és boros-kólás) esték sora. 

Na, tessék! Még így is hazudik magának. Miféle Marcibány tér? Ugyan, ugyan... Képtelen, és kész.

Sokminden megváltozott Huba életében azóta, hogy Bruno felvilágosította, vagy inkább elhomályosította, amúgy is pityókos cimborája elméjét. Furcsa eset volt ez a Huba. Mióta felfedezte magának a táncházat - és vele együtt a pusztai népi kultúra mindenen átívelő fontosságát -, magyarán fogalmazva: meghibbant. Elment az esze. Jobb szó nincs erre.

- Most, látod? Blogolok a neten, magyarázta Bruno és kifelé fordította a laptop-ot, hadd lássa mindenki, hogy nem beszél zöldeket. Huba közelebb lődörgött, vállával a falnak támaszkodva igyekezett érdeklődő arckifejezést vágni a dologhoz. És ebből semmilyen anyagi haszon, de az ég világon semmi, nem származik. Ez nem egy napló. Ez nem egy profil. Nem egy virtuális személy, mert nem az vagyok, lendült bele Bruno. Én barbár módon töltöm fel ezt az oldalt. Pogány magyar gondolataimat ide köpöm, hadd olvassák őket.  Minden a régi Huba. Semmi sem változott.

A Brazil olyan, hogy is mondjam, belvárosiassá varázsolta akkor este a Vakegeret. Homályosan emlékezett még Huba egy képre, amikor tüzet kér Sajmosán Lacitól, és a frissen érkezett cigányprímás belépője is megvolt.."kéklő búzatenger".., de ezután: pincesötét. A pince sötét, és annak is történelme van, és magyarok, zsidók és örmények, és szerbek laktak itt. Sok-sok nép fia. Egy húskereskedő, egy mészáros építette a házat. Ahogy a nóta is mondja. Hogy is van? 

- Ez egy nótás kedvű társaság Hubukám, magyarázta Sajmosán Laci, aki adott tüzet, többször is. Amikor megunta, akkor nekiadta a gyújtóját.

- A kolozsváriak Hubicám, hallgass rám: ezek, nótáskedvű népség. Hallgasd meg amit mondok neked Huba. Huba! Hallottad, amit mondtam? Igen? Na, akkor ezt hallgasd meg. Szép város Kolozsvár! Ott lakom a Szamosnál! Hej, de a szőke haboknál...Na? Hát ez mi, ha nem muzsika, he? És visszatérve a mészárosra, kinek neve...figyelsz? Kinek neveeeee, Virág JÁNOOOOOOOS! Megvan? Vágod? A fintor, ugye? Megvan? Na.

Huba táncokat tanult, gyakorolta a dolgot kitartóan, hetekig. A ház első tulajdonosa láthatta ezt, alighanem, és párhuzamos univerzumának árnyékából egy napon előlépett, mint a Csillagok Háborújában, de most komolyan. Ez a Virág János félelmetes alak volt. Kezdetben itt tárolta a húst, itt vágta a marhát, disznót. Mindent itt csináltak. A szűk belső udvaron mészároltak a legények, az épületben kettő, és a folyosón meg a lépcsőn négyen dolgoztak. Az állatokat botokkal és láncokkal hajtották végig, az utcáról a kapu alá, mindezt ott, ahol ma a Vakegér vendégei járnak ki, meg be. Napjainkban, a kocsma elfoglalja a teljes első emeletet Virág János egykori házában. A híd-Apa négy sarkának legkissebbik feje.. Négy helyiséggel rendelkezik, és kiváló a kilátás is innen. Egy sötét folyosón lehet bejutni, az emeletre vasgrádicsos lépcső vezet. Hubát amúgy, ez megnyugvással töltötte el. Egyszer lehányt az erkélyről, mert elképzelte a sok ordító, hörgő állatot. A puffanásokat, a reccsenést. Volt történelme a helynek, nem vitás. Ezt Csilla sem vitatta.  Igaz neki merőben más elképzelése volt az udvart illetően. Az udvar, fogalmazott Csilla, ideális lenne belső kertnek. Mert másképpen, soha nem lesznek itt normális lakók. Ha a földszinten senki sem lakna, akkor ott lehetne a raktár. Itt jól van ez a kávéház, rendben van így, a füst sem nagy, de hát laknak még itt mások is, az Isten szerelmére!

Csillával gyakran előfordult, hogy amikor neki nyilvánvalóan tiszta volt valami, mások meg hallgattak (mert őt hallgatták), a hölgy félreértve a helyzetet, általában felemelte a hangját ott, ahol amúgy nem lett volna indokolt. De ezen senki az ismerősök közül nem lepődött meg, különösképpen Huba nem. Neki pont ez a kiszámíthatatlan tényező tetszett, ezt szerette hitvesében leginkább.