F, mint D

2008.08.30. 02:51

- Kis csendet!

Az alig negyvenkét éves Trombitás semmit sem kellett kétszer megismételjen. Ha mégis megtörtént, arról én nem tudhatok, koromnál fogva sem, mivel ez még akkor történhetett, amikor három centire el kellett kerülni a Bródy utcán a villamost, ha nem akartad, hogy derékban vágja le rólad a bőrnadrágot. Utálatos évek voltak azok. Emlékeimben a város életlenül fekszik, a Cysz-ről szálló ködöt semmi sem festi színesre, tilos a neon, tilos a reklám.

- Kedveseim. Sokan vagyunk, na, ezt már szeretem. Ez tetszett volna a Századosnak is.

A levegőben érezhetően megmoccant valami. Mint, amikor arrébb tolod a hokkedlit, az felgyűri a szőnyeget, a hullám pedig, megbillenti a sarokban álló vázát, liliomostúl. Kádárnak megakadt a keksz a torkán, halkan krákogni kezdett. Teste átvette a roham generálta rángásokat, hájas segge görcsösen összeszorult, hamarosan begyűrte a nadrágját az inge alá, aztán fordítva. Minden szem rámeredt, úgy érezte elsülyed szégyenében. "Minek kellett pont most ráharapnom? Minek?!" Amilyen nagydarab tohonyának néz ki hátulról, nem gondolná az ember, hogy képes ilyen kicsire összehúzni magát. Befele köhögne, ha kapna levegőt, de ősz van és köd, Kádár pedig asztmás. "Bocsásson meg Százados, az Isthkr, khhr, hkrelmére. Bocsásson meg." 

-Kedveseim.

A teremben sípoló, magas hang remegett - az idő megszűnt létezni. Látszólag ennek következtében leomlottak a falak, majd előtűntek az Igazán Szent Képek. Hullamerev nyakak fordították ekkor vonakodva, a megzavarodott koponyák tekintetét a Színpad irányába, oda, ahol a Trombitás földre szegezett szemekkel várt. Előszőr fordult elő, hogy meg kellett ismételnie valamit. Még ő sem tudta, mit fog tenni. Kádárban megfagyott a keksz. Hálát adtam az égnek, hogy mögötte kaptam csak helyet, nem két sorral előtte, mert ha hirtelen haragjában lesújtana szerencsétlenre... Talán valamicskével nagyobbak az esélyeim, mint Gábrielnek, aki közvetlenül a Trombitás és Kádár között ül, emlékszem, így gondolkodtam.

Hosszú évek óta voltam már a szakmában, ezidőtájt váltam el a tizenkilencedik halandó feleségemtől, és sajgott a glóriám, ha tó fölött repültem. A víz ellenségemmé vált, képzelhetik, milyen lelkiállapotban voltam. A munkahelyi stressz odáig feszítette az idegeimet, hogy amikor azt láttam a Százados temetésén, hogy a Trombitás még nem döntött...még mindig nem döntött...mi a...? Na, ekkor megszakadt valahol a kapcsolat bennem. Senki sem volt hajlandó elmondani mit tettem akkor. Kádár hálásan nyalja a kezeimet azóta is, de nem mondott többet, minthogy: "belegázoltál az Uristen lelkivilágába...és úgy en-blokk mindenkiébe, nagyon durván". Ebből gazdálkodj, ha tudsz! Nem tudok így élni, testvéreim, kérlek titeket, szabadítsátok fel megfáradt, megkínzott lelkemet! Hagyjatok menni! Ne kérdezzétek: hová? A kimerülésig akarok menni, ha odértem, megtudjátok úgyis, ha meg nem, hát azt is tudni fogjátok. Uram! Add nekem kulcsidat! Megnyitom az Végtelennek Kapuját véle! Fáradt vagyok Főnök. Nyaralni akarok.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jenchi.blog.hu/api/trackback/id/tr98640468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.