Ma békés és nyugodt vagyok. Nem így ébredtem, de most ez van. Lajoska szorgos kezei a csizmámat fényezik, jómagam pedig helyben maradok, ülök a trónuson ( Hé, te! Londa zsidó gazembel. Hozz nekem fekete letek levet. Mi olyan mulatságos?), bőrszivarnak álcázva, polinéziai sámángyökerek és sosemlátott színű virágok keverékét szívogatom. Hát kérem: ez maga a menyország! Tulipiros nyakkendőmön mustárfoltok, a gatyám szára poros, de a csizmát fényesre keféli most Lajoska, ez a hálás dög, és akkor mehetek is felvételizni a kolozsvári színiakadémiára. Heh, majd meglátjuk. Nekem is hihetetlen, nem hangzik még ... hogy is mondjam csak ... hihetőnek? Nem, nem. Mi ez?! Ezledes! Lökje a padlóla le, de dulván. A padlóla le! Nos. Hol tartottam? Színház. Akadémia, igen. Nézzék, ha azt vesszük figyelembe, hogy ez is csak egy szakma, csak egy másik rendes munka, olyan, ha értik mire gondolok, akkor semmi kifogás nincs. Nem igaz? De álljunk meg egy szóra. Fél négyre kell odamennem. A portás még tegnap figyelmeztett, hogy el ne késsek, mert azzal tutira elvágom magam alatt a deckát. Nem is kések én sokat, kérem, csak egy keveset. Megérdemlek egy kis türelmet, nem gondolják? Lássuk csak. Miért legyek én az, aki türelmesen vár másokra? Hol írja? Hát, miért ne lehetne, mondjuk a Sachshauser úr, valamicskével engedékenyebb irányomban? Jó, tudom, hogy nem két malaccal a hónom alatt kerestem fel, de kérem: mit számít egy vegetáriánus dékánnak két malac? Megaztán, minden este megtapsolom. Virágot is küldtem neki egyszer. Be kell azonban vallanom még valamit, hiszen nem minden hó, ami fehér. Ilyenkor, amikor a két tenyerem összecsapom esténként a páholyban, a tapsolás helyett nagyon gyakran pofozásra gondolok. Igen, igen. Pofozásra, pofázásra, öntött vas kályhára, anyázásra, fürdőkádra, matracokra, tivornyára, dalolásra, izzadságra, szemfényvesztő hazugságra. A hang, a hang... Hát igen. Nekem már gyermekkoromban fontosabb volt a hang mint a kép. Öt évesen megsüketültem a bal fülemre. Hat évesen meg a jobbra is. Ez a süket világ, amit ilyenformán megtapasztaltam, mély nyomokat hagyott bennem gyermekként. Nem is tudtam mihez kezdjek, amikor tizennégy esztendős koromban, orvosilag ismeretlen okból, visszetért a hallásom. Most nincs - most van. Most megint van?!

  

Binna no nanna wanaouakka vekkwe onommatta bielnume noo.


 

 

 


Eleinte tompán és bizonytalanul érzékeltem a külvilágot, a mozgásom is megváltozott. Aztán idővel, ahogy egyre tisztább és élesebb lett a hallásom, nem maradtak el a meglepetések sem. Az első két hétben alig bírtam visszatartani a tiltakozószavak és elhárítóállítmányok hörgő hangjait, hangos és feltűnő köhögéssel vettem rá őket a hallgatásra, ha sikerült. Idővel megszoktam, hogy az emberek "fülem hallatára" mondjanak, olyan dolgokat, titkokat, melyekről mélyen hallgattak volna jelenlétemben, ha nem hiszik rólam, hogy süket vagyok. Eleinte azért volt fájdalmas, mert rólam beszéltek, valamint anyámról és apámról is képtelen dolgokat mondtak, ilyenkor legszívesebben drótkefével súroltam voltam le arcukról a vigyort, de hallgattam, és mellém szegődött a szerencse.

A nap ködben fénylett, szombatra virradt, amikor kihallgattam a bejárónőt, aki a szakácsnővel vitatkozott. Ez már a hónap vége felé történt, az első "ismét hallok" hónapom utolsó, vagy utolsó előtti hetében. Rebeka, a szakácsnőnk, azt állította, hogy apám egy közönséges "kurvapecér", vele is "megtett néhány kört" a hat év alatt, amióta nálunk dolgozik, ám ez még semmi, szegény Piroskához képest, aki egy szobalány volt, és akinek gyereket csinált apám - "a rekedt hangú vén kecske" - 76-ban, nem is egyet, hanem rögtön kettőt, ugyanis ikrei születtek. Piroska emléke halványan élt tizenéves fejemben, ami nem is csoda, mivel a szerencsétlen hazaköltözött szüleihez, amikor már kerekedni kezdett, és én még nagyon kicsi voltam azidőtájt. Arra azonban tisztán emlékszem, hogy milyen lány volt ez a Piroska. Szerényen öltözött, halkan beszélt és mosószappan szaga volt. Nem volt nehéz megkülönböztetnem a szakácsnőtől, aki erős illatú kölnit használt, olyat, ami könnyedén elnyomja a konyhán, tepertyűolvasztáskor terjengő bűzt is.

A bejegyzés trackback címe:

https://jenchi.blog.hu/api/trackback/id/tr62692911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.