Az Őrmester váratlanul felállt és fütyörészve néhány lépést tett az ablak felé. Mustrálta az házi-oltár módjára berendezett kis kuckót, közben csücsör ajakival népdalt fütyült, hogy szebbé varázsolja, gondolom, lehangoló hajlékunkat. Rémesen festhettek a cserepekben kókadozó petuniák (ezeket márciusig kéne öntöznöm), mert  vigyázz állásba merevedve mustrálta. A teljes refrényt elfüttyögte ezalatt, cifrázva. Következett a kimosott üveg hamutál. Nem hagyta nyugodni a dolog, tulajdonképpen irritálta, hogy a virágföldbe néhány indiánt és egy brit katonát is szúrtam, ezek személyes, régi játékaim voltak, annak idején sokat értek. Sejtem, hogy neki kevés maradhatott, így hát ezeket még egyszer átleftyegte semmitmondó, petyhüdt, barna, táskás szemeivel. Esküszöm, még ma is hallom!  Életemben nem hallottam azóta sem ezt a hangot embernél. Állatnál sem hinném, hogy az üvegtest egyszerű mozgatása a szemüregben,  slattyogó hang kíséretében zajlana, mindenesetre: hangja volt a tekintetének. A két petunia között fehér csipkére állított Szűz Mária, a gyermek Jézussal. Úgy álldogált szegény szobrocska azon a szent helyen, mintha szégyellené magát. Mintha a mustra nem esne kedvére. Az Őrmester lassan felé nyúl, majd a keze meleg és száraz fogással zárul a Szűzek Legszűzebbikének nyaka körül: Mária csapdában van.

De nem bántotta a marcona férfi, sőt szemöldöke sem rándult, amikor az Úristen Fiának Édesanyját megbillentette, és kutár tekintettel, bizony, gipsz szoknyácskája alá nézett. Én sejtettem mit kereshet a Rendőrök Szemefénye, de tudják, hogy van ez? Amig nem láttam a szívét, én sem mutatom az enyimet! Nem szóltam hát. Éntőlem, ezek után, felrobbanhat az egész ház! Ha ez úgy gondolja, hogy illik mások személyes tárgyaival kedvünkre birizgálni, akkor hadd próbálja ki, milyen élmény, plasztik-Máriával kopogtatni, egy földszinti lakás ablak-párkányán. Nem szóltam.

- Igazán kinyithaná azt az ablakot. Rossz levegő van, nem zavarja magukat? Nekem különösképpen érzékeny szaglásom van, néha megesik, hogy több utca távolságra is megérzem, ha valaki nem szabályos hajtóanyagot használ. Ez a környék meg, hajjaj! A stronciummal illegálisan dúsított, úgynevezett meleg motoroknál, ez nem is csoda, ezt már egy normális szaglással rendelkező egyén is me....

- Nézze Nick.

Már nem kertelt, nem udvariaskodott. A szobrocskát még mindig a kezében tartva kinyitotta az ablakot.

- Amit maga művelt odalennt, azokban az istenverte déli nyomorállamokban, az nem az én dolgom. Ami az én dolgom - és ezt meg is teszem -, az a kérdezősködés.  A maga dolga Nick, egyszerű: válaszolgatás. Maga nem adott kielégítő válaszokat a hatóságoknak, fiam. A gyermek elhalálozásának körülményei tisztázatlanok. Akkor és ott, megúszta valahogyan Nick, mi viszont igazi válaszokat akarunk. Ne fogja vissza magát, mondjon el mindent. Kezdjük az elsővel, jó?!! Hol volt maga Nick, amikor Agapiont megölték?

A kintről beáramló friss levegő jókedvet és friss vért pumpált eléggé fáradt agyamba. Arra gondoltam, hogy november van és mégis milyen szépen süt a nap. Csöppet sem sápadtan, melegen...Én pedig: mit csinálok pontosan? Egy egyenruhás barom kérdéseire válaszolgatok sötét, albérleti lakásomban. Nagyon gyorsan felálltam.

- Ha megtenné nekem azt a szivességet, hogy megmondja az embereinek, hagyjanak magunkra néhány percre, elmondok magának valamit. Talán nem is a jó helyen keresgél, Őrmester, vagy: jó helyen, de nem jók a kérdései? Ellenzem a szándékát, ha megengedi nekem ezt az apróságot. Nézze Uram, az ügyvédre például itt semmi szükség. Sem magának, sem nekem. Az Isten szerelmére! Önök hatan lihegnek ebben a konyhában, higyje el, az ablaknyitás ezen vajmi keveset segít. Egyáltalán: miért jöttünk ide? Miért nem vittek a főhadiszállásukra, az őrszobára, a dutyiba, a ketrecbe vagy nevezzék ahogy akarják!

A váratlanul telibetalált tisztviselő, az ügyvéd megmoccant, így legalább nem támasztotta kezeivel a tányérokkal megrakott polcos szekrényt. Éledező szemeit figyeltem a tükörben, tisztán láttam, hogy kérdően összepillantanak az Őrmesterrel.

- Menjenek ki - mondta és felém fordult. Ezután olyan hangon szólalt meg, melytől szegény szívem görcsbe rándult, egy pillanatig úgy éreztem: elvesztem. Öt perce van Nick. Ha ezalatt nem kezd el értelmesen beszélni a történtekről, akkor maga bekerül a dutyiba, nyugodt lehet. Nagyon hosszú, meghatározhatatlanul hosszú ideig. Erről kezeskedem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://jenchi.blog.hu/api/trackback/id/tr86760410

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.