E, mint F

2008.12.02. 14:22

- Alszol?

Meg se tudnám számolni, hányszor hangzott el ez a kérdés, most mégis volt benne némi indokoltság. Folyt rólunk az izzadtság, lihegtünk. Válasz helyett nemet intett a mutató ujjam. Négy órányi oxigént nem pazarolunk el csak úgy, nyughass: ezt is mutattam neki, de nem volt erőm megbizonyosodni róla, hogy eljutott-e hozzá a többlet. Minden többlet negatív értelmet nyert ebben a lehegessztett kazánban. A többlet - itt ballaszt. A félhomályban az is lehet, meg sem látta integető ujjamat, a négyszögű üvegablakot nézzük mindketten, azt fixáljuk, nehezedő szemekkel. Néha bekukkant valaki, bevilágít egy kurva erős fehér lámpával. Nekem úgy tűnik, ezek még ugyanazok a fickók, akikre reggel bíztak az ukránok. Két kalapos állat. A vonatállomáson keresztül hoztak át minket, nem mintha láttam volna valamit, a fekete kötést jól megszorították a bedagadt pofámon, de a füleim szabadok voltak, talán elkerülte a figyelmüket, vagy ami még rosszabb, nem törődtek ilyen mulandó dolgokkal. A Trombitás is ki volt nyúlva, minden szempontból alulkerekedettséget sugallt a búrája. Ő kapta az első pofonokat, az viselte meg, alighanem. Nekem csak a fejemet rugták és egyikük a lábamat tördelte, vagy mi, egy lapos kővel, amit a folyópartról szedett össze. A kiadós hajnali verés után hoztak be a városba, a csomagtaróban hideg volt és kirázta a lelket is belőlünk. Sokáig, komolyan az volt a benyomásom, hogy a folyómederben halad a kocsi, mint a könyvekben, vagy a filmeken, amikor eltüntetik a nyomokat. Tudom, hogy ennek nem volt semmi valós alapja, de akkor és ott, beláthatjuk, hogy én egy egészen más ember voltam. A lábamat nem sikerült eltörnie azzal a kővel, de ez teljesen lényegtelen részletkérdés, a tocsogó eredmény szempontjából. Ezeknek a vér látványa volt a lényeg, nem az, hogy sebészkedjenek. Még szerencse! A Trrombitásnak hiányzott már egy ujja amúgy is, azt a japánok vágták le, akikel tizennégy évvel ezelőtt üzletelt, ha igaz a fáma. A tavaly nyáron megjelent egy japán, igaz, de mi, annak a mukinak nem adtunk többet két hónapnál ebben a szakmában. Egymás közütt Szaramurinak hívtuk, ha megjelent és a Trombitás után érdeklődött, úgy tettünk, mintha süketek lennénk. Egy alkalommal Kádár el is mutogatta neki, hogy: MI-ITT-MINDANNYIAN-SÜKETEK VAGYUNK!!! Szaramuri mégis élve távozott száp hazánkból '92 őszén, jókora bőröndjét, mint két ninja cipelte utána öccse, és egy másik rokon. Ritka jelenség volt az ilyesmi, nem tiszteltünk senkit és semmit akkoriban. A banda jól ment, a sráccok mindent elloptak ami mozdítható volt, és annak idején szinte minden mozdítható és eladható volt ebben az országban.

A bejegyzés trackback címe:

https://jenchi.blog.hu/api/trackback/id/tr38799736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.