Apropó!Tusványos 2009

2009.07.20. 19:42

   Kezdem az elején, talán úgy lesz a legkönnyebb, bár a sok élmény és sör még egyelőre megzavart méhrajként (óh, be szépen megaszondtam!) döngicsél a fejemben. Pontosan nem tudom, de kb másfél hónappal a húszadik Tusványos fesztivál előtt kezdtünk el készülni. A projekt a Hidro-Plastik Theater nevet kapta, és ez röviden magában foglalja az elképzelést: vízi bábszínházat csinálni a Csukás tóban, műanyag palackok és természetes anyagok felhasználásával.

   Előkészületeink egyik első fázisában szemügyre vettük Google Earth segítséggel a tavat, de ebből nem derült ki a lényeg, pontosabban fogalmunk sem volt: milyen mély lehet a víz? Szerencsére, egy héttel a fesztivál előtt, Bán Attila kiment a tóhoz, helyszíni fotókat készíteni.

 A fotók alapján még mindig tudtuk megállapítani a víz mélységét, de már gyanítottuk, mi lapulhat a felszín alatt.

   A vízi bábszínház hagyományosan vietnámi műfaj. A tábor első napjaiban ez szóba is került, és bár mi nem ebből az irányból közelítettünk a vízen járás tehnikai megvalósításához, tanulságos volt látni-hallani, hogy nem teljesen ismeretlenek azok a vizek, melyekre evezni készülünk. Kellemes meglepetés volt, akárcsak a táborlakók érdeklődése, míg az úszó bábokat és díszleteket készítettük.

 "Mi lesz ez?" "Hogyhogy mi? Sátor. Nem látod?"

Ilyenkor felnéztünk a faragásból, ragasztásból, kötözésből és ötvenegyedikszer is elmondtuk, hogy nem sátor lesz ez, hanem maga Jézus, aki a vízen fog járni, vagyis úszni péntek délután. "Hánytól lesz az előadás?" Nos, ez volt az a kérdés, amire nem tudtunk mit felelni. "Délután. Négy és öt között. Olyasmi."

   A Tusványos Pressben ezalatt naponta megjelent a hír, miszerint az Apropo! Kulturális Egyesület palackokat gyűjt, díszletet épít, castingol, dobost keres és hasonlók. Mi nagyon örültünk a hírverésnek, valamint gyorsan beláttuk, hogy nem ártott volna egy nagyobb sátorral érkezni. Kétszemélyes retró-sátrunk alig kivehetően bújt meg az igluk halmazában, mégis, amikor szomszédainktól gyűjteni kezdtük a palackokat, a sátor előtt elhelyezett szemeteszsákban hirtelen magától is gyűlt némi műanyag hulladék. Jónéhányan saját kezüleg hozták a kiürült "nájlon-üveget", dacolva a napszúrással, másnapossággal és természetesen a Dakota nép harcos fiaival, akik karkötő nélkül nem engedik hozzánk jönni a táborozókat, ha nem sátorlakó az illető, szóval, ezért a gesztusért is hálás köszönet. Megjegyzem, hogy amikor azt mondtuk, hulladékból készítjük a bábokat, nem a félig üres pástétomos konzervre és a rothadt paradicsomra gondoltunk. Az viszont való igaz, hogy mi sem láttunk egyetlen helyet sem a tábor területén, ahol szelektíven folyt volna a hulladékgyűjtés. Pedig hát a rendezvény mottójában - a Húsz esztendőm hatalom! mellett - az is ott állott, hogy Tusványos 2009.Természetesen! Naív ember (pl. én) egyből arra gondol, hogy itt aztán olyan zöld lesz minden, mint anno a Paradicsomban. Nem volt annyira zöld.

 Elkészült Jézus mogyorófa váza és megérkezett Szabó Attila, a rendező is. Szétszórtuk, majd saját kezüleg szelektáltuk a hulladékot.

   A történetben, amelyet előadni készültünk, a vízen járás csodája, Péter kishitűsége, a csodás kenyérszaporítás és Máté statisztikusi képességei bontakoztak ki, viccesen és - ezúttal valóban! - kísérleti körülmények között. Három kávé mellett megcastingoltuk Hermannt s nekiláttunk a munka második szakaszának. A tanítványok csónakjához még tervrajz is készült. Maguk a tanítványok darabokban érkeztek Kolozsvárról a Szabó Attila hátizsákjában, babaruhák és gyerekcipők formájában. Ezeket aztán palackokkal és szivaccsal kellett kitömni: így lett teste a báboknak.

 A csónak vázlata a porban.

 Délutánra Jézus öltözéket kapott és kezeket, elkészült a csónak, majd felkerültek rá a palacktestű bábok.

 Kezdődhet a próba! Szabó Attila három apostolt alakított az előadásban.

 A vízen járást megelőzi a vízben, pontosabban a hínár- és egyébb aljzatnövényekben való járás, ahol a lábra ragasztott kínai papucs, simán állíthatjuk, hogy alapfelszerelés. A találmány joga Bán Attilát illeti, aki szerint a szkoccs - majdnem mindent megold.

    Nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy amint haladunk előre a történetben, egyre több lesz a kép és egyre rövidebb az írásbeli tudósítás? Valahogy így volt ez ott is, amikor a fotók készültek. Első nap sok volt a szöveg, fogyott a sör és más legális tudatmódosítószerek, természetesen alig maradt néhány homályos kép (lásd  alább).

 Apropó! Ez a sátor ismerős...

De akkor bemásztunk a tóba - és ettől kezdve megnőtt a tét. Dolgozni kellett: befejezni a keretet, kötözni rá textíliát, fekete szemetes zacskót, száraz hínárt és szénát ragasztani a fejre, babaruhába öltöztetni a palackokat, varrni, dróttal átlyukasztani és kampóval rögzíteni az apostolokat a csónakhoz...és péntek reggelre minden készen állt. 

 A víz kellemes volt. Valaki megkérdezte: egytől-tízig skálán hányasra értékelem? "Nyolcas!" mondom én, mire ő: "Na, hadd el! Hogyne!". Pedig tényleg langyos volt. Attila is tanúsíthatja.

 És Endre is, azaz Máté apostol, a statisztikus tanítvány. Ő sem fázott.

 A nap elbújt a felhők mögé, félő volt, hogy eső miatt elmarad a produkció.

 "Még tekerjél rá. Úgy. Most már jó lesz."

 A próbák alatt folyamatosan takarították a tavat, a vendéglő alkalmazottai a hídról, a táborozók és turisták pedig a partról bámészkodtak.

 Mit visz a kishajó?

 Ennél mélyebb ne legyen!

Péter és Máté

 "Lesz ma eső vagy nem lesz? Te mit szólsz, Máté?" "Hümm-hümm" - válaszolt a tudósító tanítvány. És igaza volt.

 Péter a vízenjárást gyakorolja.

   A próba végeztével elnyúltunk a fűben és vártuk a közönséget. Vagy az esőt. Aztán öt órakor megkondultak a harangok, a közönség pedig a parton ülve dobolni kezdett a kiosztott műanyag palackokkal. És kisütött a nap. Megkezdődött az előadás.

   (Tusványos történelmének első vízi bábelőadását nemsokára teljes egészében megtekinthetitek a neten is. A felvétel digitalizálása és vágása folyamatban. Addig is ajánlom kedves figyelmetekbe a banathy.blogspot.com/ oldalon található fotókat és tudósítást, amit még a tábor ideje alatt töltött fel Attila.)

|KOMM| MAC | CAM | photos

2009.05.30. 10:26

A majálisról fotók is készültek. Bizony még videófelvétel is, azt, sajnos még nem digitalizáltuk. De hamarosan az is meglesz. És akkor aztán megnézheted magadat, fiam. Addig is megtekinthetsz néhányat a helyszínen készült képek közül, nemsokára több is lesz, csak regisztráljak én is végre egy képfeltöltő oldalon :) Az alábbi képeket Pál Botond és Bán Attila készítették.

Mink van nekünk?

2009.05.19. 14:43

Fesztiválunk van!

|KOMM| MAC | CAM |

Kortárs Művészeti Modul  1 – Modul de Arta Contemporana 1 – Contemporary Art Module 1

Május 23-án, szombaton első ízben kerül megrendezésre Kolozsváron, a |KOMM|MAC|CAM|, azaz a „Kortárs Művészeti Modul ”, mely ezúttal a kortárs művészet humorforrásaira koncentrálva ad lehetőséget az érdeklődőknek  olyan alkotók munkáinak megismerésére, akik alkotásaik révén, kortól függetlenül birtokolják és élvezik a „kortárs” jelzőt - is. Az egynapos rendezvény a Heltai Vendégház kertjében veszi kezdetét déli 13 órakor, a Clinicilor/Mikó utca 18 szám alatt, este 21 órától pedig,  az Eroilor 9 szám alatti Hypnose nevű klubban, ahol hajnalig tartó bulival zárja a rendezvényt a rezidens dj-ek  és budapesti meghívottjaik csapata, melyre szeretettel várunk mindenkit.

A bogrács beüzemelése után megtekinthető Szabó Attila végtelenített performansza, mely „Az élet értelme” címet viseli, idézve az angol humor éllovasait, a Monthy Python megkerülhetetlen csapatát. Ezután kerül vetítésre, Kovács Ildikó humorának emlékére, az 1976-ban bemutatott Csokonai mű, az „Özvegy Karnyóné” előadásának arhív felvétele, melyet beszélgetés követ Hegyi Réka,  a Hamlet.ro főszerkesztőjének  moderálásával .

Az első modul keretében sor kerül egy kevésbé szokványos, szabadtéri előadásra is. Dan Tilea darabja műfajilag leginkább stand-up tragedy, melyet ARTO FAN HOH címen több éve nagy sikerrel  játszik. A darab Vincent Van Gogh, Antonin Artaud és Dan Tilea saját személyén keresztül  átívelve mutatja be, a mindenkori őrült és az egészséges egyén illetve társadalom konfliktusát, az ebből származó ítéletek objektívitását kérdőjelezve meg.

Csoportos kiállításunkon öt szerző: Bán Attila, Ferenczy Botond, Starmüller Géza,  Szabó András és Török Tihamér  vesz részt fotóval, installációval, grafikával és festményekkel.

A 18 órakor kezdődő irodalmi páholyban, a Korunk fiatal szerzői – Láng Orsolya, Papp-Zakor Ilka, Szalma Réka, Váradi Nagy Pál és Visky Zsolt – olvasnak fel saját műveikből, Cseke Róbert és a házigazdák - Vári Csaba (költő) és Balázs Imre József, az antológia szerkesztője  –  társaságában.

Lesz ezenkívűl gitározás, zsonglőrözés, pikáns népdalcsokor,  pólófestés, és közös főzés. Töltsük hát együtt jó hangulatban, kreatív környezetben a hét hatodik napját!

Bővebb információkkal a plakátok és szórólapok szolgálnak, a részletes program elérhető továbbá a www.apropo.blog.com oldalon.

Apropó! Jó szórakozást kívánunk minden kedves érdeklődőnek! A szervezők.

 

?

2009.05.17. 12:00

friendly interface

2009.04.17. 22:38

Sziasztok,

amint azt tudjátok, jövő héten kezdetét veszi a Szent György Napok rendezvénysorozat, természetesen Szentgyörgyön :)  No, de hogy mi se maradjunk le, van egy jó hírem: bulit szervezünk az eseménydús hétvége előtt, természetesen Kolozsváron, és hol máshol, ha nem a DOWNTOWN-ban, és mikor, ha nem SZERDÁN. Mert aztán lehet, hogy hétvégén mi is Szentgyörgyön leszünk. Sőt biztos.

Szeretettel és barátságos hangulatban vár hát Titeket a szokásos helyen So Bones és Botiboti, a megszokott időben, a megfelelő hőfokon! Melegítsünk be rendesen Szent György Napok előtt...ha értitek mire gondolok...mire is gondoltam?...ja, megvan!...buliiiiiiiiii :))

Újdonságok: 1. a DOWNTOWN terasza kétszer akkora lett, ott lehet szívni...a friss levegőt, ha elfáradtál a táncban. 2. ezentúl minden dj egy órás, feszes szettel dobbant, így visszatérünk az eredeti elképzeléshez, azaz, "minél változatosabban!"

UI: A 2-es pont nem ezen a bulin fog életbe lépni, ugyanis utolsó percben történtek változtatások a programban. Aki kíváncsi a részletekre, olvassa el az  "...ahol a kurta farkú malac túr" kezdetű élménybeszámolómat, abban ott a válasz.

Íme a plakát!

Visszajelzést, véleményt, ötleteket továbbra is ide, vagy az apropo! oldalra várunk. A link elérhető a Linkblogok között is, a bal hasábban.

Minden jót! Üdv,

Jenci

süti beállítások módosítása