Bandukol egy szempár az uton: Bal Szempár és társa a Jobb Szempár. Meleg nyári délután van, az esztenát jó félórája elhagyták bal szemnél, hátul a felső sarokban. Alig észrevehetőek a lekaszálatlan burjányok sorai közt. Amint közelednek felém a távolból, olyasféle bizsergést érzek a combomban, mint olyankor, amikor tudtam, hogy injekciót ad néhány másodpercen belül a doktornéni. Sátort vonnak lombjaikból a fák fölém, árnyékban állok, s amíg a két jómadarat hallgatom, beszélgetésük felére oda sem figyelek. Milliárdszám nyüzsög a rovar, a fedeles és fedetlen, a kékes-lilás meg a halvány zöld. Ha szigorúan veszem magam, ezt hallom:

- A szemsár pontosan olyan hasznos, mint amennyire veszélyes is lehet, fiam. Ne biztasd magad azzal, hogy hasznos: ha nem takaritod, bedagad a csipás könnycsatornát. És akkor egy álló napig az ut csalános oldalán mehetsz.

- Mész te a csalánosba! Lefogadom egy Szem Pillában, hogy te fogod megnézni közelről a csalánokat komám!

- Mit képzeltek magatokról? Hogy beszélhetsz ilyen ocsmányan rólunk?! Pillák vagyunk, nem a kurváitok! Ezt jegyezd meg!

Az utóbbi beszólás magasabb hangfekvésben és háttérben kórussal szólalt meg, álláspontjának jogosságát nem is vitatja senki. Egy ideig nem mondanak semmit, ciripelés meg miegymás tódul be a fülön át és távozik a lihegő szájon. Szótlanul jönnek, még mindig nem merik megtörni a csendet. Pillogtatnak nagy sűrűn. Bal Szempár a mellényzsebből előhúz valamit és megtörli kocsányon lógó kocsonyás testét. A nagy melegben olvad a csipa és viszket. Alaposan megtörülközik a felbuzdult Bal Szempár, látványosan tisztálkozik, kicsit durván, férfiasan, jól megmutatva a frankót. Persze ez lassítja utitársát is. Csóka-csokor rebben egyik fáról a másikra, alacsonyabb kis fenyő fajtára, ott hűvösebb van. Talán.

- Hol a picsába' vagyunk?

A slattyogó hang elhallgat. Megálltak. Körülnéznek. Hát persze! Könnyű nekik! De én? Honnan tudjam merre vannak? Tapogatózva megindulok arrafelé, ahonnan a csend leginkább jön. Átesek egy kivágott fán és orral előre beállok a vakondtúrásba. Hirtelen nagyon félek. Azt szeretném, hogy beszéljen a Szempár, csak néhány szó erejéig...Istenem! Hallgatnak. Mit tesz néhány felháborodott Pilla? Mennyi fölösleges energia volt, olyan távol hagyni el őket. Nem. Nem kellett volna kitennem őket, de magamat sem, ennek a rémisztő veszélynek. Többet nem csinálom. Kúszok-mászok előre, bele a bozótba, ki az utra...

...A tenyeremben kis sár és holmi száraz lapi maradt, hozzátörölöm az ujjatlan ingemhez, oda, ahova a csipát is kentem volt. Lehunyom a szemeimet és felsóhajtok. Magam sem tudom miért. Aztán néhány perc - vagy pár esztendő - után, ki tudja?, lassan felemelem majd a tekintetemet is az ut porából. Ha úgy adódik. Ha óhajtja.