Kedvem lenne kedvet csinálni magamnak valamihez. Bármihez, csak ne legyen köze Antonioni, Bergman vagy Fellinihez. Semmi baj velük, csak ne most. Miért? Talán azért, mert holnap vizsgázok. Na. s aztán a sok sületlenség, számadat, nevek, jelenetek bevésése nem sikerült, ugyhogy nem lesz hosszú az egész. A filmteszten ismét elbukok. Ennyi. Slussz-passz. Vigyorogni fogok máma. Azért is vigyorogni fogok, pláné, hogy nincs rá okom. Az ok ezuttal magam leszek. A magam balfaszsága, alkalmazkodó képtelenségem, elkalandozó figyelmem, szórakozottságom miatt, vagyis minden ami meghatároz, mert elválaszt. Bátorság fiatalok, kitartás vének! Egyszer vagyunk éberek, mi a túró?! Kocsikáznék most, ha lenne hatos fogat a hátsó udvarban. Kikocsikáznék a faluba, ki az utra, át a mezőn, fel a várba, ahol jó barátom és szomszédom, Falschitsh Thúrocy Andor, orvos és mutatványos dolgozik legujabb találmányán, a lélektipró-készüléken. A masina lényegében massziroz és kínoz, pontosan jómagam sem értem, milyen elven működik, egy biztos: nélkülözi a józan eszet. Na, és nem utolsó sorban, elvégzi a feladatát. Olyanképpen emelkednék ki a faládából, mint a Gólem, értelem nem csillogna a szemeimben, érzelem nem csalna ráncot a homlokomra. Ott állnék, kábán a sötétben, mint a befőtt. Vackor a felső polcon. Pityóka a sarokban. Troli a végállomáson. De mindezt nem tehetem meg, ezért vigyorgok. Ha kézállásban nézel rám, akkor sem értenéd. Az csak nézőpont kérdésére adott válasz és nem kis mázli. Mert veszélyes ám kézen járni, fejre is eshet az ember. Falschitsh professzor persze azonnal hosszas magyarázatba fogna, ha ezt hallaná, az agy vérellátásáról, az oxigénről és egyebekről. Szerinte a kézen járás segíthet, komolyabb bajokat is gyógyított már mozgáskoordinációs gyakorlatokkal, egyensúly-központ aktiválással. Erzsikének az iszós férjét is ő kúrálta, azóta józan és kiegyensúlyozott életet él: elvált Erzsikétől és visszaköltözött Moszkvába. Egyesek szerint jól menő zöldséges boltja van a Voronics és a Domb utca sarkán. Vannak akik szerint uzsorás és kegyetlen jó üzleti érzéke van. Az igazság persze nem ez. Az igazság az, hogy a nevére sem emlékeznek már, Erzsike pedig hallgat róla. Talán sose volt férje, talán kitaláció az egész. Valahányszor meglátom a szerencsétlent a Sárga Virágban vagy a Koccintó előtt, elfog a kétely férjeura történetével kapcsolatban. Erzsike minden esetre az asztal alá ivott mindenkit a környéken, kivéve a favágókat, de azok ritkán látogatták a Koccintót, a Sárga Virág pedig távol esett a barakoktól, odáig nem mentek. Hej, de jó lenne Gólemnek lenni néhány órácskára! Kimásznék a Falschitch masinájából és megtörülköznék, száraz ruhát vennék és nem gondolnék a favágókra, Erzsikére, Fellinire...Semmire sem gondolnék. Most megyek vigyorogni. Van még egy kártya a kezemben és őt is viszem. A Nyár és a Tavasz együtt marad, erős és ütőképes csapatot alkotva. Viszontlátásra!

Kora délután ébredtem. A kávé mellett fintorogtam éppen, amikor megcsörrent a kaputelefon. Nyissam? Ne nyissam? Nyitom. Kinyújtottam a bal lábomat és magam alá kapartam a nyűtt papucsot, mindkettőt. A kaputelefon a negyedik tilililili-t végezte. Még egy kis türelmet, kérem. Nem megy ez olyan tündéri könnyedén, nem egy ilyen éjszaka után, nem-nem, meg kell adni a módját, ki kell nyújtani a másik lábamat is. Jól van, jövök.

- Igen?

- Szia! Én vagyok!

- Oké, gyere!

Alig tudtam erőt venni magamon, hogy properly visszaakasszam a szürke kagylót az ajtófélfára. (Csüngök a csengőn.) A vendég már a bejáratnál kaparászta a tejüveget, kétszer-háromszor óvatosan lenyomta a kilincset. Elindultam. A Nap ugyanúgy sütött mint tegnap, erejét vesztetten, de magabiztosan. Elfordult a zár, kitártam az ajtót. A Trombitás állt előttem, nem nézett rám, a szomszéd ajtót bámulta.

- Beszegezték a postaládát, láttad?

Valóban, a magas, barnára festett ajtón, térd-magasságban aluminium lemezből készített burkolás védte a fába vágott rést. Posta. Ez állt rajta, nyomtatott betűkkel. Be kell tuszkolnom a házba, mielőtt nekiáll filozófálni a lépcsőházban. Be kell zárnom mögötte az ajtót. Befelé.

- Szervusz! - köszöntem rá hangosabban a kelleténél, ez nyilvánvalóan meglepte, mert most rám bámult. Betörők ellen, tudod? A tavaly nyáron, azon a kis résen keresztül nyitották ki a zárat. Egy dróttal.

- Szevasz. Mi van veled?

Úgy nézett végig rajtam, hogy önkéntelenül is arra gondoltam, biztos hiányos az öltözetem, vagy leettem az ingemet, vagy nyitva a sliccem. Lenéztem a lábaimra, a papucsaim rendben voltak: bal a balon, jobb a jobbon. Nem válaszoltam, nem is kellett, már elindult. Boldogan visszazártam a külső ajtót és követtem. Amíg ott lépdeltem mögötte, semmi sem járt a fejemben, automatikusan tettem a dolgomat, lépkedtem, egyik láb a másik után. Morgott még egy utolsót, aztán belépett a házba. Hála a pipéknek! Kattan a zár, a második. Bennt vagyunk. Én és a Trombitás - benn, a Veszély - künn.

 https://www.youtube.com/watch?v=zXIKeX52o9U

A fenti linkre kattintva megtudhatsz néhány alapigazságot a harapós csődörökről. Jó szórakozást!

- Kis csendet!

Az alig negyvenkét éves Trombitás semmit sem kellett kétszer megismételjen. Ha mégis megtörtént, arról én nem tudhatok, koromnál fogva sem, mivel ez még akkor történhetett, amikor három centire el kellett kerülni a Bródy utcán a villamost, ha nem akartad, hogy derékban vágja le rólad a bőrnadrágot. Utálatos évek voltak azok. Emlékeimben a város életlenül fekszik, a Cysz-ről szálló ködöt semmi sem festi színesre, tilos a neon, tilos a reklám.

- Kedveseim. Sokan vagyunk, na, ezt már szeretem. Ez tetszett volna a Századosnak is.

A levegőben érezhetően megmoccant valami. Mint, amikor arrébb tolod a hokkedlit, az felgyűri a szőnyeget, a hullám pedig, megbillenti a sarokban álló vázát, liliomostúl. Kádárnak megakadt a keksz a torkán, halkan krákogni kezdett. Teste átvette a roham generálta rángásokat, hájas segge görcsösen összeszorult, hamarosan begyűrte a nadrágját az inge alá, aztán fordítva. Minden szem rámeredt, úgy érezte elsülyed szégyenében. "Minek kellett pont most ráharapnom? Minek?!" Amilyen nagydarab tohonyának néz ki hátulról, nem gondolná az ember, hogy képes ilyen kicsire összehúzni magát. Befele köhögne, ha kapna levegőt, de ősz van és köd, Kádár pedig asztmás. "Bocsásson meg Százados, az Isthkr, khhr, hkrelmére. Bocsásson meg." 

-Kedveseim.

A teremben sípoló, magas hang remegett - az idő megszűnt létezni. Látszólag ennek következtében leomlottak a falak, majd előtűntek az Igazán Szent Képek. Hullamerev nyakak fordították ekkor vonakodva, a megzavarodott koponyák tekintetét a Színpad irányába, oda, ahol a Trombitás földre szegezett szemekkel várt. Előszőr fordult elő, hogy meg kellett ismételnie valamit. Még ő sem tudta, mit fog tenni. Kádárban megfagyott a keksz. Hálát adtam az égnek, hogy mögötte kaptam csak helyet, nem két sorral előtte, mert ha hirtelen haragjában lesújtana szerencsétlenre... Talán valamicskével nagyobbak az esélyeim, mint Gábrielnek, aki közvetlenül a Trombitás és Kádár között ül, emlékszem, így gondolkodtam.

Hosszú évek óta voltam már a szakmában, ezidőtájt váltam el a tizenkilencedik halandó feleségemtől, és sajgott a glóriám, ha tó fölött repültem. A víz ellenségemmé vált, képzelhetik, milyen lelkiállapotban voltam. A munkahelyi stressz odáig feszítette az idegeimet, hogy amikor azt láttam a Százados temetésén, hogy a Trombitás még nem döntött...még mindig nem döntött...mi a...? Na, ekkor megszakadt valahol a kapcsolat bennem. Senki sem volt hajlandó elmondani mit tettem akkor. Kádár hálásan nyalja a kezeimet azóta is, de nem mondott többet, minthogy: "belegázoltál az Uristen lelkivilágába...és úgy en-blokk mindenkiébe, nagyon durván". Ebből gazdálkodj, ha tudsz! Nem tudok így élni, testvéreim, kérlek titeket, szabadítsátok fel megfáradt, megkínzott lelkemet! Hagyjatok menni! Ne kérdezzétek: hová? A kimerülésig akarok menni, ha odértem, megtudjátok úgyis, ha meg nem, hát azt is tudni fogjátok. Uram! Add nekem kulcsidat! Megnyitom az Végtelennek Kapuját véle! Fáradt vagyok Főnök. Nyaralni akarok.

Márpedig a múzsa csókol! És meg lehet lenni nélküle is, legalábbis a kreatív munka azon szakaszaiban, ahol tollászkodni, rendezkedni, simítgatni kell, ám abban a tézisben, ami szerint a tudatos hozzáállás elegendő, nem hiszek. Hadd tisztázzak néhány dolgot. A mostani bejegyzés a http://www.masnapos.eu/ oldal gyors átfutásának hatására születik, itt helyben. Kedves lány ajánlotta, nézzem meg, kellenek szövegek szeptember 15-re, itt ez az oldal, íme. Kreatív írás....Mi a fene? Létezik non-kreatív is? A felpakolt tartalmakat átfutva, egyvalami szembeötlően hasonló ezekben az írásokban: nagyon irodalmiasak. Vagy csak nekem tűnik így? Talán csak Láng Orsolya nem az. Na, de ha ismét sikerül belépnem az oldalra, mert jelenleg valami miatt nem tudom elérni, akkor majd tüzetesebben is átvizsgálom. Minden kedves embertársamnak ajánlom, hogy addig is, gondolkozzon el azon, miért nevezi a Korunk főszerkesztője naiv hozzáállásnak a múzsa homlokcsókjára várást. Véleményem szerint csakis azért, mert ő éppen kreatív írást tanít. Ami biztosan nagy dolog. Szó se róla. Só sze róla. Vajon Gelléri Andor Endre is tanult kreatív írást? Ady? Fereydoun Hoveyda? Bréda? Krúdy? Szegény, naiv testem, ha égeti a Nap, ne kívánja az árnyékot? Maradjon tudatos és csináljon napernyőt? Szegény, naiv szöveg-testem, ha szégyenében sülyedni kezd, meg ne kapaszkodhasson a Múzsa karjában? A Múzsa általában homlokon csókol. No, de sebaj! Megcsókolhatja a seggemet is, engem nem zavar, mindegy, csak csókoljon. És minél gyakrabban. Nekem nem teher, nekik az. Elhagytad őket? Több csók marad nekem. Kreatív írás....Jó, legyen, de miért a Múzsa-hit ellenében? Nem fér meg együtt a kettő?