Okkorát ardítani nám tudok mint a veszett mádve, de szárátám a mízet.

Formai elemzés 1.

"Vásott szemű kínai kölykökről regél a nép, felséges sirályom, olyanokról, akik széllel szemben vitorláznak."

"Féltve őrzött irodalmi olvasmányaim javát megettem, de ilyenről még én sem hallottam."

Híre is ment ennek hamarosan. Akkor már én is meghallottam, lóra pattantam hát, mint a nikkelbolha és kigyelmetekhez siettem tanácsért. Mit tehet egy szaracén, ha összetévesztik a szurkos vödörrel? Hát, kérdem én: jó ez neki? A kínai kölykökkel mások nem kommunikálhatnak saját nyelvükön, csakis a szél, de az a vitorlát dagasztja. Egyre erősebben és erősebben fúj, szemből támad, akármerre nézek, nem látok egyebet mint dagadt szelet, fújó vitorlát, hullámzó eget és felhőkkel tarkított óceánt.

"Akárhogy nézem, valami hibádzik ebből a beszámolóból, bölcs Transzközép. A terem falai konganak, ha bádoglemezzel csapdossuk."

"Valóban, a hering is említette reggeli közben. Le sem tudta hunyni a szemét a szegény pára. Fikarcnyit nem aludt és reggel fáradtan ébredt a tányéromban."

VÉGE

Ez az! Ide is! Meg ide is! Hú, de komoly! Nyomom a billentyűt és telik az oldal. Beszarás! N. P. D. J. F. K. X. R. Ezek mind-mind betűk. Ponyva, róka, vitorlás, kawasaki, sima, tulajdonos, pék, ráma, tapasz, tokaszalonna. Ezek meg szavak. Jujjj! Mi ez az egész? Ja, blog a neten!

Most megint majdnem úgy kezdtem, hogy hejehuja, de visszafogom magam. Gondolkozz Mackó, gondolkozz!

Arról volt szó, egy adott ponton, hogy fejlődünk vagy nem?

(... és most november van. Visszanyúlok a múltba és eltüntetem a nyomokat. A rossz irányba tartó nyomokat tüntetem csak el, a többieket, ha időközben bebizonyosodott, hogy egyelőre jó felé mutatnak, nem bántom. De fenntartom magamnak ezt a jogot, és nem csak fenntartom: élek vele. Ah! Olyan jól esik. Mert menthetem ami menthető. Ezt teszem folyton-folyvást: konzerválok. Ami jó megtartom, ami nem azt még a disznyóknak sem adom oda, egyszerúen azért nem, mert a disznyó is ember. EU-s állampolgár és reszket, ahogy Attila mondta tegnap, mielőtt hazautazott volna, levágni malacát. Pontosítok: előszőr felvilágosítást tartanak a disznyónak, csak utána veszik vérét. Ez a rendelet, ez a szabvány. Áram van a botban, így aztán, ütnie sem kell vele az ember fiának. Hát akkor ennyit a szalonna eredetéről. A kitörölt szöveget pedig ne keresd, ő már túl jutott az akadályon, olvashatatlanságba gémberedett.)

Na, most tényleg jól megírom a magamét. Kezdem a legelején. Egy olyan világban élünk, ahol a kommunikáció alapkövetelmény. Namostmár. Engem rávitt a lélek és a google arra, hogy válaszoljak, kommentet írjak, megfellebezzek egy blog bejegyzést (lényegtelen, hogy kinek a blogja) és azóta esz a fene. Ma úgy döntöttem, hogy blogot kezdek én is, hallám mi lesz belőle? Előre, csak előre! Az illető blogger kb 20 perc múlva megjelent a messenger listámon és a barátom kívánt lenni. Megengedtem neki, aztán jól megmondta nekem a magáét és vice versa. A vice versa könnyen ment, mert meg voltam lepődve attól, hogy egy élő ember megtalál engem (és kvázi élő kapcsolatot létesít velem), miközben én úgy gondoltam, hogy ez nem történhet meg, adatvédelmi meg miegymás okokból. Nos, azóta is ott lóg a listámon, dehát - hála a lehetőségnek - nem lát engem, mert: "appear permanently offline". És ez nem is fog változni egy darabig, mert végülis: mi közöm nekem ehhez az emberhez? Semmi. Nem is érdekel a véleménye, megvan nekem is a saját fejem és azzal szoktam gondolkodni. Nade itt jön akkor a kérdés: miért lettem jómagam is blogger? Azér'! Vagyis: van nekem egy rettenetes szokásom. Amikor valamitől kiakadok, (nem szeretem, elutasítom stb.) elkerülhetetlenül bele is habarodok. Érdekelni kezd a téma és hamar rájöttem, hogy végső soron ez egy kísérlet. Amugyis fosik az agyam, hát akkor mér ne fossak ide? Maximum jön egy ujabb merénylet és elvesznek a bejegyzések, a sok személyes vallomás (hüpp-hüpp), a rengeteg energia, amit bloggerek százezrei ilyen és ehhez hasonló bejegyzések megírására pazaroltak, blábláblá. Úgyhogy azt üzenem (fogalmam sincs, hogy kinek): legyetek résen! A Hangya és a Tücsök meséje nem volt még annyira kiforgatva, mint amennyire ez a blogos dolog lesz. Ha lesz. Mert fenntartom magamnak a jogot arra, hogy azt mondjam amit akarok és később megváltoztassam. Mert Én soha nem mondhatok ellen Önmagamnak. Kétszer ugyanabba a folyóba lépni nem lehet és hasonlók alapján, de nem kizárólag. Búcsu ideje: pá-pá.

Ó, tavasz! Messze vagy még és én ezen nem akadok fenn. Most ősz jön, aztán tél, a virtuális világ szart sem ér. Minek ez a cécó? Miért érzem úgy, hogy csak akkor tévedhetek, ha valamit állítok, valami olyat, aminek személyes jellege van és földi. Vagy lehet másként is elbukni mint gyakorlatilag? És mit jelenthet az, hogy "gyakorlati" egy ilyen környezetben? Valakinek van már jó pontja a Nagy Könyvben? Százszorszép királykisasszonyt ledöntik a tenger hullámai, 40 kilójával nem sokat tehet ellene, mégis pancsol és esik, négykézláb kievickél a partra, a turistahad derűsen figyeli minden mozdulatát de segíteni nem segíthet, ahhoz ismerkedni kéne és attól mindenki retteg. Gyakorlatilag úszni kell a tengerben és nem gyalogolni.