- az előző rész tartalmából:

 Hajnalban ébredtem, a sátor előtt, átöltözés közben vettem észre a távolban lángoló pontot. Egy bokor lángolhatott. A préritűz nem feltétlenül teljesedik ki, van úgy, hogy átterjed néhány száraz fűcsomóra, kisebb bokrokat éget szénné percek alatt, törpe zurbulány és kumma-fű lesz áldozatává, de ez minden: homokba fullad, aztán kialszik. Ha viszont van ami táplálja, akkor megindul, a szél óránként 30 mérföldes sebességgel szórja szét maga előtt, szórja a sistergő parazsat mindenre, és akkor baj van. A halál veszélye éppenséggel nem fenyeget, de jobb lesz sietnem, ha vissza akarok érni 12 óra előtt, így gondolkoztam.

Biciklivel indultam. A távolság lassan csökkent, hamarosan felmértem, hogy mégsem leszek képes a sátorhoz visszatekerni ebéd előtt. A tűz ellenben megárthat a terepjárónak, a króm-kék festék frissen van felvíve, most volt szervízelve, szóval rendben van Pat-nek a szénája. Pat a neve, a feleségem szólítja így. Kár lenne megfüstölni, pedálozok hát a lángoló csipkebokromhoz. Amikor megláttam a pasast, én ledobtam magam a bicikliről, és egykézzel magam előtt lógatva a vázat, így ni, leguggoltam. Nem mozdult, de én még sokáig latolgattam, vajon nem-e csak megjátsza, hogy halott.

De nem volt halott. Amikor odamentem, bizony szuszogott. A szeme résnyire nyitva, a szája cserepes és valamit mondani akart. Szemmel láthatóan boldog volt, hogy embert lát, de mintha maga sem hinné. Lepedő fedte a testét, más nem volt rajta, sem körülötte. E képtelen állapotban elképzelni sem lehetett, hogyan mászhatott idáig? Honnan érkezett? A hegyekből jöhetett, nem tudnám megmondani, hogy miért gondolom így, de azt hiszem a hegyeken túlról jöhetett. A sebei magukért beszéltek, a nap csúnyán szétégette a bőrt, de volt még valami, ami megragadta a figyelmemet. Fagyási sebek borították, a lábfeje fekete volt, valószínűleg üszkösödhetett, mert kellemetlen szagot árasztott, ugye érti mire gondolok?

Kín és jaj! Szerencsétlen emberen segíteni, ez volt az egyetlen gondolatom. A protein shake a biciklimen volt, lekapcsoltam a palackot és odaadtam neki, aztán megindultam vissza a kocsihoz. És reméltem, hogy nem késő, hogy sikerül megmentenem, életben maradhat, ha időben visszajövök érte. De amikor visszajottem, úgy másfél óra múlva, eltűnt, sehol sem volt. A lepedő is eltűnt, és semmilyen jel nem árulkodott arról, merre távozott. Ez minden, amire emlékszem Őrmester. Mit gondol? Istenem...ha begyűjtötték...

- Ha begyűjtötték, már réges régen halott, akárcsak a maga családja. A fiát két hónapja veszítette el Santo Domingoban. Ez áll itt. Mondja, Mr. Nikodens Papamandros... Legyen Nick! Szólíthatom Nicknek? Melyik Santo Domingo? Melyik település, melyik falu a sok közül? Tudja, hogy 31 Santo Domingo van az Övezetben? Egyáltalán mit keresett maga délen?

Attól tartok, ismét rosszul mértem fel a helyzetemet. Teljesen fölösleges volt magamra vonni a biztonságiak figyelmét! Ha Lydia élne, most nem lennék benne a pácban, de így...Nem. Azért sem fogok visszaélni drága halottam emlékével! Nem fogok rá hivatkozni, semmilyen körülmények között, ezt megígérem nekd, te piszkosnyakú dagadék! Nem kapsz el zsrukám, most még nem.

- Aranyért mentünk a fiammal. Azután történt, hogy Bart Ferguson kihirdette, aki aranybányászattal kíván foglalkozni, húzza a seggét délre. Hát valamiből élni kell. Ott másmilyenek az emberek, de ezt maga is tudja. A fiam az utolsó napon tűnt el, már éppen feladtuk, csomagoltunk. A hírekből tájékozódva, mint mindenki, keletre készültünk. Azt mondták: alkalmi munkásokat toboroznak Massahuaqa-ban. A fiam még a katonai szolgálattól sem riadt vissza, és ott jó kiképzés van, ezt hallottuk, mindenki ezt mondta.  

Scarpagyjin dolţîj şeptyîj varţoc, nej?

"az olvasás és a béke olyan, mint fogatlan gereblyével takarítani a kertet..." (Kónuszok eredménye: töredék, Kr. e. 312 Görögország, ismeretlen matematikus)

"a koplaló pap mezitláb koldul, de attól még simogat a kezed, mosolyog a szájad, ragyog a szemed és bennem szárnyát szegetten veszteg marad a fájdalom....."     (Ábel 2/64)

Festett háttér 4!                  (....)                    

"Az volt a baj, hogy nem láttam régen embert. Az volt, hogy..."

(piheg, halkan beszél, kapkodja a levegőt, istenem, mi történhetett ezzel a mókussal?)

"...kihagyok itt.."

(krákog, asszem röhögni akart, mi a csuda vicces? a fejére mutat)

"...már ez van, nem vagyok egyedül, érted ugyi?"

 

Fejezze be, hagyja abba! Ha beleőszülök, mert hallgatnom kell a szövegét a napon, én megfojtom, mért nem hagyja abba?....jól van, csendesedj. Ide figyeljen, mondom neki, hagyjuk most a fejét, értem, nem láttot jó ideje senkit. Mégis mióta? Meg tudja mondani? jó, látom nem megy, ne erőltessük. Nézze, én kapaszkodok. Sziklamászó ember vagyok, városi. Fel tudna állni, ha segítek? Ide támasztom a buckának, ide meg a biciklimet, és aztán elmegyek, hozom a terepjárót. Beviszem a legközelebbi...Mit mond? Halkan mormolja: "Milyen verda?" Az új Pathfinder. Megnyugszik. Csípőre tett kézzel bambulok rá, szétnézek, meg vagyok babonázva alighanem. A meleg leírhatatlan, pedig nincs még delelőn a nap. Az egész helyzet az, leírhatatlan, és most mehetek 8 mérföldet vissza, addig ez a szerencsétlen....észbekapok. Hát persze, a protein koktélom! Leoldom a műanyag palackot a vázról és kicsavarom a dugót, a két kezébe adom, fogja meg rendesen, de a keze sebes. Igyon, nekem menni kell. Jó, hogy korán megláttam, egyenesen magához jöttem, mert megláttam a tüzet. (Még szép! Van esze a mókusnak. Látom.) Ne aggódjon, visszaviszem. Tudja mit? Az is jó volt, hogy fehér lepedőben feküdt ide. Kifeküdni a turista útra, fehér lepedőben. Igen uram, ez mentette meg. Higgye el. (Nem vagyok egészen biztos abban, hogy a korai biciklis túra ötlete véletlen, és nem több.)

Látom szuszog, a lepedő nehéz drapéria, szépia a Mexikói Öböltől 82 mérföldre, a sivatag és a hegyvidék találkozásánál. A Sierra Leone és a Wachu Satosh, ahogy a bennszülöttek nevezték, a Hármas Ház között terült el ez a kopár hézag, vékonyka földsáv, ahonnan nincs menekvés, ahol Chingamon szelleme homályossá teszi a látást, megbénítja az akaratot. Bölények csontjai mindenfelé, amerre szem ellát lehullott állatok tetemei, hullák, barmok. És ennek még nincs vége, ez csak most kezd igazán veszélyessé válni, meglátom, mit válaszolnak azok a kormánypárti politikusok, akik azt állłították, megfékezik a vetést. És most minden anya letett sokszáz tojást. Ezekből két hét múlva előbújnak a fiatalok. Az első Földön Születettek. És akkor már késő lesz, ha megkezdődik a Betakarítás.

Veszprém 2008 - foto: Supra

"Annak idején ide jártak őrölni. A malom falára rá van írva, lássa? Itt a családok nevei. Ezek az iniciálék: C. O., itt P. B., lássa? Ez meg a zsákok száma, hogy ki, mennyit őröltetett, né. 12 zsák, 58, na, ezeknek vót bőven, 4 zsák. Lássa? Ilyen is vót! Hogy négy zsák."

Mutatja a kezét. Négy ujja van. Asztalos.

Vannak dolgok, amelyeken nagyon nehéz változtatni. Ilyen a hüvelygomba, ami elmúlik ugyan rövid időre, véglegesen azonban még akkor sem, ha pejtepuszti maniltács. Ha elmúlik... Halaszthatatlanul tornyosulnak fölénk a fontos teendők (krumplihámozás, sürgető telefoncsörgés az ebédlőn át, a kolbász a kamrában, befőtt a polcon, hatalmas serpenyők, lábasok)mi mégis meglépünk előlük, aztán amikor elmajrálszkodunk és többet nem kertelünk mojzákul, hanem kilépünk fedetlen fővel a semleges területről, át a réten, fel a dombon, ki az útra, akkor kiderül, hogy valójában halaszthatóak voltak, megoldhatóak és csöppet sem veszélyesek. Vagy pont fordítva: belehalunk.

Ma ismét elmulasztottam valamit. Valami olyat, ami hónapok óta sürgető és fontos, na, nem életbevágóan, adminisztratív vonalon. Mindenki adminisztrál valahogyan valamit, legtöbbszőr a hétköznapi életben felmerülő problémákra keres gyors és hatékony megoldást, Tornyolnak a le szeretné tudni őket, mert megtanulta, hogy Tornyolulnak -másként nem megy, sajnálom Lujza, ennyit mondott. Ez volt a búcsu. Hát kösz'öm szépen. Ez igaz is, meg másképpen is fekete és sáros, meg nem is annyira. Igaz, mert amikor túl vagyunk a serénykedésen (meglett a krumli, felfőtt a víz, lehet vágni a petrezselymet), amikor sikerült maradéktalanul, vagy maradékosan magunk mögött hagyni a vacsorát, ilyen esetben Szerjozsa, a férfi ember örülhet asszonyának, és az asszonynak is sikerélmény, mert megkönnyebbülés és extázis a jussuk. Nem igaz, mert egy probléma megoldása nem garantálja a problémamentes jövőt, hiszen akad újabb. Nézőpont kérdése, mondhatnám, de már valahogy nem hangzik túl meggyőzően. Az igazság, hogy szeretnék megváltozni. Legalábbis ami az adminisztratív képességeimet illeti. Tábornagy szeretnék lenni, rögtön most. Mindenki a fedélzetre! Irány az Óceán! Elég nagy teher ugyanis a sok megoldásra váró baki a szárazföldi rendszerben. Önhibámon kívűl sok, vagyis magamat nem számolom.