E videóért köszönet a  készítőknek és a Transindexnek. Jobb ha megnézitek, mert még időbe telik, míg elkészítjük a mi hét nyelven beszélő, nagyon-nagyon komoly digitális hatásokkal sokkoló, kihagyásos elbeszélésmóddal megszerkesztett werkfilmünket, s hogy addig is lássatok-halljatok valamit ebből a megismételhetetlen kísérletből, melyet jövő nyáron megismételünk, ha minden igaz. Jó szórakozást!

U.I. Ha lassan tölti be, akkor a videó elérhető eredeti helyén is, azaz kattints ide.

   Kezdem az elején, talán úgy lesz a legkönnyebb, bár a sok élmény és sör még egyelőre megzavart méhrajként (óh, be szépen megaszondtam!) döngicsél a fejemben. Pontosan nem tudom, de kb másfél hónappal a húszadik Tusványos fesztivál előtt kezdtünk el készülni. A projekt a Hidro-Plastik Theater nevet kapta, és ez röviden magában foglalja az elképzelést: vízi bábszínházat csinálni a Csukás tóban, műanyag palackok és természetes anyagok felhasználásával.

   Előkészületeink egyik első fázisában szemügyre vettük Google Earth segítséggel a tavat, de ebből nem derült ki a lényeg, pontosabban fogalmunk sem volt: milyen mély lehet a víz? Szerencsére, egy héttel a fesztivál előtt, Bán Attila kiment a tóhoz, helyszíni fotókat készíteni.

 A fotók alapján még mindig tudtuk megállapítani a víz mélységét, de már gyanítottuk, mi lapulhat a felszín alatt.

   A vízi bábszínház hagyományosan vietnámi műfaj. A tábor első napjaiban ez szóba is került, és bár mi nem ebből az irányból közelítettünk a vízen járás tehnikai megvalósításához, tanulságos volt látni-hallani, hogy nem teljesen ismeretlenek azok a vizek, melyekre evezni készülünk. Kellemes meglepetés volt, akárcsak a táborlakók érdeklődése, míg az úszó bábokat és díszleteket készítettük.

 "Mi lesz ez?" "Hogyhogy mi? Sátor. Nem látod?"

Ilyenkor felnéztünk a faragásból, ragasztásból, kötözésből és ötvenegyedikszer is elmondtuk, hogy nem sátor lesz ez, hanem maga Jézus, aki a vízen fog járni, vagyis úszni péntek délután. "Hánytól lesz az előadás?" Nos, ez volt az a kérdés, amire nem tudtunk mit felelni. "Délután. Négy és öt között. Olyasmi."

   A Tusványos Pressben ezalatt naponta megjelent a hír, miszerint az Apropo! Kulturális Egyesület palackokat gyűjt, díszletet épít, castingol, dobost keres és hasonlók. Mi nagyon örültünk a hírverésnek, valamint gyorsan beláttuk, hogy nem ártott volna egy nagyobb sátorral érkezni. Kétszemélyes retró-sátrunk alig kivehetően bújt meg az igluk halmazában, mégis, amikor szomszédainktól gyűjteni kezdtük a palackokat, a sátor előtt elhelyezett szemeteszsákban hirtelen magától is gyűlt némi műanyag hulladék. Jónéhányan saját kezüleg hozták a kiürült "nájlon-üveget", dacolva a napszúrással, másnapossággal és természetesen a Dakota nép harcos fiaival, akik karkötő nélkül nem engedik hozzánk jönni a táborozókat, ha nem sátorlakó az illető, szóval, ezért a gesztusért is hálás köszönet. Megjegyzem, hogy amikor azt mondtuk, hulladékból készítjük a bábokat, nem a félig üres pástétomos konzervre és a rothadt paradicsomra gondoltunk. Az viszont való igaz, hogy mi sem láttunk egyetlen helyet sem a tábor területén, ahol szelektíven folyt volna a hulladékgyűjtés. Pedig hát a rendezvény mottójában - a Húsz esztendőm hatalom! mellett - az is ott állott, hogy Tusványos 2009.Természetesen! Naív ember (pl. én) egyből arra gondol, hogy itt aztán olyan zöld lesz minden, mint anno a Paradicsomban. Nem volt annyira zöld.

 Elkészült Jézus mogyorófa váza és megérkezett Szabó Attila, a rendező is. Szétszórtuk, majd saját kezüleg szelektáltuk a hulladékot.

   A történetben, amelyet előadni készültünk, a vízen járás csodája, Péter kishitűsége, a csodás kenyérszaporítás és Máté statisztikusi képességei bontakoztak ki, viccesen és - ezúttal valóban! - kísérleti körülmények között. Három kávé mellett megcastingoltuk Hermannt s nekiláttunk a munka második szakaszának. A tanítványok csónakjához még tervrajz is készült. Maguk a tanítványok darabokban érkeztek Kolozsvárról a Szabó Attila hátizsákjában, babaruhák és gyerekcipők formájában. Ezeket aztán palackokkal és szivaccsal kellett kitömni: így lett teste a báboknak.

 A csónak vázlata a porban.

 Délutánra Jézus öltözéket kapott és kezeket, elkészült a csónak, majd felkerültek rá a palacktestű bábok.

 Kezdődhet a próba! Szabó Attila három apostolt alakított az előadásban.

 A vízen járást megelőzi a vízben, pontosabban a hínár- és egyébb aljzatnövényekben való járás, ahol a lábra ragasztott kínai papucs, simán állíthatjuk, hogy alapfelszerelés. A találmány joga Bán Attilát illeti, aki szerint a szkoccs - majdnem mindent megold.

    Nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy amint haladunk előre a történetben, egyre több lesz a kép és egyre rövidebb az írásbeli tudósítás? Valahogy így volt ez ott is, amikor a fotók készültek. Első nap sok volt a szöveg, fogyott a sör és más legális tudatmódosítószerek, természetesen alig maradt néhány homályos kép (lásd  alább).

 Apropó! Ez a sátor ismerős...

De akkor bemásztunk a tóba - és ettől kezdve megnőtt a tét. Dolgozni kellett: befejezni a keretet, kötözni rá textíliát, fekete szemetes zacskót, száraz hínárt és szénát ragasztani a fejre, babaruhába öltöztetni a palackokat, varrni, dróttal átlyukasztani és kampóval rögzíteni az apostolokat a csónakhoz...és péntek reggelre minden készen állt. 

 A víz kellemes volt. Valaki megkérdezte: egytől-tízig skálán hányasra értékelem? "Nyolcas!" mondom én, mire ő: "Na, hadd el! Hogyne!". Pedig tényleg langyos volt. Attila is tanúsíthatja.

 És Endre is, azaz Máté apostol, a statisztikus tanítvány. Ő sem fázott.

 A nap elbújt a felhők mögé, félő volt, hogy eső miatt elmarad a produkció.

 "Még tekerjél rá. Úgy. Most már jó lesz."

 A próbák alatt folyamatosan takarították a tavat, a vendéglő alkalmazottai a hídról, a táborozók és turisták pedig a partról bámészkodtak.

 Mit visz a kishajó?

 Ennél mélyebb ne legyen!

Péter és Máté

 "Lesz ma eső vagy nem lesz? Te mit szólsz, Máté?" "Hümm-hümm" - válaszolt a tudósító tanítvány. És igaza volt.

 Péter a vízenjárást gyakorolja.

   A próba végeztével elnyúltunk a fűben és vártuk a közönséget. Vagy az esőt. Aztán öt órakor megkondultak a harangok, a közönség pedig a parton ülve dobolni kezdett a kiosztott műanyag palackokkal. És kisütött a nap. Megkezdődött az előadás.

   (Tusványos történelmének első vízi bábelőadását nemsokára teljes egészében megtekinthetitek a neten is. A felvétel digitalizálása és vágása folyamatban. Addig is ajánlom kedves figyelmetekbe a banathy.blogspot.com/ oldalon található fotókat és tudósítást, amit még a tábor ideje alatt töltött fel Attila.)

Hát, hát... ( Nyitány.)

- Ahogy telik múlik ez a szaros élet Csillukám, befejeződnek a kérdések és marad a zeneszó. A muzsika, Édesem. Egyetlenem....Galambom!

- Eressz! Eressz, az Uristenedet!!! Nyughass má' , áldjon meg az Ég! Hát nem tudsz egyszer józanul hazajönni tes es? Ilyenkor kell neked murkot ásni? Mi a Jóistent csináljak neked? Hajoljak le, hogy bésirítsed? Nem vagyunk parasztok, Huba. Édesem, térj észhez. Kérlek...úgy, úgy. Sírjál kedvesem.

Huba 44 éves volt, de sokan 30-nak gondolták, és mindig csodálkozva hekkentettek, amikor bevallotta, mikor szülte az anyja. Hubának rángott a válla a sírástól, arcán édeskésen szomorú kifejezés, szemeit vörösen a semminek szegezi , de nem viszi azért túlzásba. Nem tud igazán meghatódni, együttérzően azonosulni, ezzel a - négy évvel fiatalabb felesége vállán - síró Hubával, akinek megártott a Marcibány-téri Szabadidő-központban töltött táncházas (és boros-kólás) esték sora. 

Na, tessék! Még így is hazudik magának. Miféle Marcibány tér? Ugyan, ugyan... Képtelen, és kész.

Sokminden megváltozott Huba életében azóta, hogy Bruno felvilágosította, vagy inkább elhomályosította, amúgy is pityókos cimborája elméjét. Furcsa eset volt ez a Huba. Mióta felfedezte magának a táncházat - és vele együtt a pusztai népi kultúra mindenen átívelő fontosságát -, magyarán fogalmazva: meghibbant. Elment az esze. Jobb szó nincs erre.

- Most, látod? Blogolok a neten, magyarázta Bruno és kifelé fordította a laptop-ot, hadd lássa mindenki, hogy nem beszél zöldeket. Huba közelebb lődörgött, vállával a falnak támaszkodva igyekezett érdeklődő arckifejezést vágni a dologhoz. És ebből semmilyen anyagi haszon, de az ég világon semmi, nem származik. Ez nem egy napló. Ez nem egy profil. Nem egy virtuális személy, mert nem az vagyok, lendült bele Bruno. Én barbár módon töltöm fel ezt az oldalt. Pogány magyar gondolataimat ide köpöm, hadd olvassák őket.  Minden a régi Huba. Semmi sem változott.

A Brazil olyan, hogy is mondjam, belvárosiassá varázsolta akkor este a Vakegeret. Homályosan emlékezett még Huba egy képre, amikor tüzet kér Sajmosán Lacitól, és a frissen érkezett cigányprímás belépője is megvolt.."kéklő búzatenger".., de ezután: pincesötét. A pince sötét, és annak is történelme van, és magyarok, zsidók és örmények, és szerbek laktak itt. Sok-sok nép fia. Egy húskereskedő, egy mészáros építette a házat. Ahogy a nóta is mondja. Hogy is van? 

- Ez egy nótás kedvű társaság Hubukám, magyarázta Sajmosán Laci, aki adott tüzet, többször is. Amikor megunta, akkor nekiadta a gyújtóját.

- A kolozsváriak Hubicám, hallgass rám: ezek, nótáskedvű népség. Hallgasd meg amit mondok neked Huba. Huba! Hallottad, amit mondtam? Igen? Na, akkor ezt hallgasd meg. Szép város Kolozsvár! Ott lakom a Szamosnál! Hej, de a szőke haboknál...Na? Hát ez mi, ha nem muzsika, he? És visszatérve a mészárosra, kinek neve...figyelsz? Kinek neveeeee, Virág JÁNOOOOOOOS! Megvan? Vágod? A fintor, ugye? Megvan? Na.

Huba táncokat tanult, gyakorolta a dolgot kitartóan, hetekig. A ház első tulajdonosa láthatta ezt, alighanem, és párhuzamos univerzumának árnyékából egy napon előlépett, mint a Csillagok Háborújában, de most komolyan. Ez a Virág János félelmetes alak volt. Kezdetben itt tárolta a húst, itt vágta a marhát, disznót. Mindent itt csináltak. A szűk belső udvaron mészároltak a legények, az épületben kettő, és a folyosón meg a lépcsőn négyen dolgoztak. Az állatokat botokkal és láncokkal hajtották végig, az utcáról a kapu alá, mindezt ott, ahol ma a Vakegér vendégei járnak ki, meg be. Napjainkban, a kocsma elfoglalja a teljes első emeletet Virág János egykori házában. A híd-Apa négy sarkának legkissebbik feje.. Négy helyiséggel rendelkezik, és kiváló a kilátás is innen. Egy sötét folyosón lehet bejutni, az emeletre vasgrádicsos lépcső vezet. Hubát amúgy, ez megnyugvással töltötte el. Egyszer lehányt az erkélyről, mert elképzelte a sok ordító, hörgő állatot. A puffanásokat, a reccsenést. Volt történelme a helynek, nem vitás. Ezt Csilla sem vitatta.  Igaz neki merőben más elképzelése volt az udvart illetően. Az udvar, fogalmazott Csilla, ideális lenne belső kertnek. Mert másképpen, soha nem lesznek itt normális lakók. Ha a földszinten senki sem lakna, akkor ott lehetne a raktár. Itt jól van ez a kávéház, rendben van így, a füst sem nagy, de hát laknak még itt mások is, az Isten szerelmére!

Csillával gyakran előfordult, hogy amikor neki nyilvánvalóan tiszta volt valami, mások meg hallgattak (mert őt hallgatták), a hölgy félreértve a helyzetet, általában felemelte a hangját ott, ahol amúgy nem lett volna indokolt. De ezen senki az ismerősök közül nem lepődött meg, különösképpen Huba nem. Neki pont ez a kiszámíthatatlan tényező tetszett, ezt szerette hitvesében leginkább.