suprakontrol

Ma (2009 december 18) kerül sor Sapientia EMTE fotó-film-média szakán tavaly harmadéves diákok (azaz MI) televíziós műsorösszeáálításának levetítésére 17:30-tól a Victoria moziban. Utána buli a Downtownban. Lesz reklám, kisfilmek, és még nemtom mi szokott lenni a tévében, de az is lesz. Mindenkit szeretettel várunk, a belépés tudomásom szerint ingyenes. Feliratozás nincs.

Ez ismét egy public domain movie, ezúttal egy film noir Ida Lupino rendezésében. Az első nő által rendezett film ebben a műfajban, és bizony megüti a mércét. Az Autóstoppos kissé szentimentális, de nem veti el a súlykot, és helyenként izgalmas megoldásokat, meglepetéseket is tartogat. A műfajfilmek kedvelőinek kötelező darab!

Mintha menta illata szállna, 

Kékköves ruhában három apáca,

Előttük az út még nem látszik a portúl.

Illatuk menta, mintha kicsordul...

Mintha, rézgálic színű lenn' az ég is!

Három apácát kirajzolja mégis.

Megettük a porban: sereg látszik, s lassan,

érkezik a harcosoknak álcozott sok angyal.

Védelmezni jőnek. Siet most a nap is,

Kékköves suhogást feketére vakít,

S a feketségből még feketébben, sokkal

Több harcosnak álcázott ördög gyűl a porban.

De, mintha mégis csendes lenne minden.

Elhalkult a csend is. Benn' is, minden szinten.

Megáll a két sereg, messze még a hajnal,

Farkasszemet néznek ördög és arkangyal.

A por leszáll az útra, leül egy apáca,

Ezüstben ázik kézfeje, bokája.

Apáca ruhája, ruhája szeglete,

Szegletnek fonákja fekete, fekete.

Kékköves mentának fekete levele,

Apáca illata vérszaggal vegyülve,

Poros út előtte, körötte látomás,

Irdatlan csatától vöröslő villanás.

Most szól és hangja mag' a Törvény!

Ereje sugárzik szájából mint tört fény.

Társnői ezt látván leborulnak térdre

"Ki vagy te?" firtatják szemeikkel kérdve.

"Én vagyok Ő! Erre nincs más válasz."

"Mire véljük haragodat Nővérünk ki támadsz?"

"Nem támadok, láthatod magad is,

amarra angyalok, de hol elmentünk: mit hagysz itt?"

"Miért van megettünk pokoli nagy sereg,

Ha mellettünk az Isten, kik azok? Kik ezek?!"

"Nővérünk, óh szent szűz, fájdalmad okáér'

Ne magad vádold: lányom, ez majd ráér."

És akkor az idősebb, elegánsabb asszony

Kezével megérinté hűvösen az angolt,

Aki, mivel ezért nem látta az öngólt kihajolt,

Túl kihajolt és a padlódeszkán landolt.

"Uram! Zárunk." "Sir?" "I'm OK. I'm Okay."

"Can You walk Sir? Should we call a cab for You Sir?"

A mondatok még nem laktak ilyen magasan soha.

Ha sikerült elérnem valamit, akkor azt jól megmarkoltam,

és hagytam, hogy húzzon föl, egyre följebb, míg

az első adandó alkalommal megragadtam egy másikat is (ez volt a főpincér) és a kettőnek egy pályát (azaz, mosdó, de minél hamarabb, és nem-nem, oda nem megyünk, ott a kijárat) szerettem volna szabni. No ilyenkor jönnek a nehézségek, jelzem, hogy ezt én is tudtam, csak azért nem ennyire feketére gondoltam, a menta mégiscsak egy alapvetően pozitív virág, vagy karakter, hadd fogalmazzam újra: virág-szereplő.

E videóért köszönet a  készítőknek és a Transindexnek. Jobb ha megnézitek, mert még időbe telik, míg elkészítjük a mi hét nyelven beszélő, nagyon-nagyon komoly digitális hatásokkal sokkoló, kihagyásos elbeszélésmóddal megszerkesztett werkfilmünket, s hogy addig is lássatok-halljatok valamit ebből a megismételhetetlen kísérletből, melyet jövő nyáron megismételünk, ha minden igaz. Jó szórakozást!

U.I. Ha lassan tölti be, akkor a videó elérhető eredeti helyén is, azaz kattints ide.

   Kezdem az elején, talán úgy lesz a legkönnyebb, bár a sok élmény és sör még egyelőre megzavart méhrajként (óh, be szépen megaszondtam!) döngicsél a fejemben. Pontosan nem tudom, de kb másfél hónappal a húszadik Tusványos fesztivál előtt kezdtünk el készülni. A projekt a Hidro-Plastik Theater nevet kapta, és ez röviden magában foglalja az elképzelést: vízi bábszínházat csinálni a Csukás tóban, műanyag palackok és természetes anyagok felhasználásával.

   Előkészületeink egyik első fázisában szemügyre vettük Google Earth segítséggel a tavat, de ebből nem derült ki a lényeg, pontosabban fogalmunk sem volt: milyen mély lehet a víz? Szerencsére, egy héttel a fesztivál előtt, Bán Attila kiment a tóhoz, helyszíni fotókat készíteni.

 A fotók alapján még mindig tudtuk megállapítani a víz mélységét, de már gyanítottuk, mi lapulhat a felszín alatt.

   A vízi bábszínház hagyományosan vietnámi műfaj. A tábor első napjaiban ez szóba is került, és bár mi nem ebből az irányból közelítettünk a vízen járás tehnikai megvalósításához, tanulságos volt látni-hallani, hogy nem teljesen ismeretlenek azok a vizek, melyekre evezni készülünk. Kellemes meglepetés volt, akárcsak a táborlakók érdeklődése, míg az úszó bábokat és díszleteket készítettük.

 "Mi lesz ez?" "Hogyhogy mi? Sátor. Nem látod?"

Ilyenkor felnéztünk a faragásból, ragasztásból, kötözésből és ötvenegyedikszer is elmondtuk, hogy nem sátor lesz ez, hanem maga Jézus, aki a vízen fog járni, vagyis úszni péntek délután. "Hánytól lesz az előadás?" Nos, ez volt az a kérdés, amire nem tudtunk mit felelni. "Délután. Négy és öt között. Olyasmi."

   A Tusványos Pressben ezalatt naponta megjelent a hír, miszerint az Apropo! Kulturális Egyesület palackokat gyűjt, díszletet épít, castingol, dobost keres és hasonlók. Mi nagyon örültünk a hírverésnek, valamint gyorsan beláttuk, hogy nem ártott volna egy nagyobb sátorral érkezni. Kétszemélyes retró-sátrunk alig kivehetően bújt meg az igluk halmazában, mégis, amikor szomszédainktól gyűjteni kezdtük a palackokat, a sátor előtt elhelyezett szemeteszsákban hirtelen magától is gyűlt némi műanyag hulladék. Jónéhányan saját kezüleg hozták a kiürült "nájlon-üveget", dacolva a napszúrással, másnapossággal és természetesen a Dakota nép harcos fiaival, akik karkötő nélkül nem engedik hozzánk jönni a táborozókat, ha nem sátorlakó az illető, szóval, ezért a gesztusért is hálás köszönet. Megjegyzem, hogy amikor azt mondtuk, hulladékból készítjük a bábokat, nem a félig üres pástétomos konzervre és a rothadt paradicsomra gondoltunk. Az viszont való igaz, hogy mi sem láttunk egyetlen helyet sem a tábor területén, ahol szelektíven folyt volna a hulladékgyűjtés. Pedig hát a rendezvény mottójában - a Húsz esztendőm hatalom! mellett - az is ott állott, hogy Tusványos 2009.Természetesen! Naív ember (pl. én) egyből arra gondol, hogy itt aztán olyan zöld lesz minden, mint anno a Paradicsomban. Nem volt annyira zöld.

 Elkészült Jézus mogyorófa váza és megérkezett Szabó Attila, a rendező is. Szétszórtuk, majd saját kezüleg szelektáltuk a hulladékot.

   A történetben, amelyet előadni készültünk, a vízen járás csodája, Péter kishitűsége, a csodás kenyérszaporítás és Máté statisztikusi képességei bontakoztak ki, viccesen és - ezúttal valóban! - kísérleti körülmények között. Három kávé mellett megcastingoltuk Hermannt s nekiláttunk a munka második szakaszának. A tanítványok csónakjához még tervrajz is készült. Maguk a tanítványok darabokban érkeztek Kolozsvárról a Szabó Attila hátizsákjában, babaruhák és gyerekcipők formájában. Ezeket aztán palackokkal és szivaccsal kellett kitömni: így lett teste a báboknak.

 A csónak vázlata a porban.

 Délutánra Jézus öltözéket kapott és kezeket, elkészült a csónak, majd felkerültek rá a palacktestű bábok.

 Kezdődhet a próba! Szabó Attila három apostolt alakított az előadásban.

 A vízen járást megelőzi a vízben, pontosabban a hínár- és egyébb aljzatnövényekben való járás, ahol a lábra ragasztott kínai papucs, simán állíthatjuk, hogy alapfelszerelés. A találmány joga Bán Attilát illeti, aki szerint a szkoccs - majdnem mindent megold.

    Nem tudom, megfigyeltétek-e, hogy amint haladunk előre a történetben, egyre több lesz a kép és egyre rövidebb az írásbeli tudósítás? Valahogy így volt ez ott is, amikor a fotók készültek. Első nap sok volt a szöveg, fogyott a sör és más legális tudatmódosítószerek, természetesen alig maradt néhány homályos kép (lásd  alább).

 Apropó! Ez a sátor ismerős...

De akkor bemásztunk a tóba - és ettől kezdve megnőtt a tét. Dolgozni kellett: befejezni a keretet, kötözni rá textíliát, fekete szemetes zacskót, száraz hínárt és szénát ragasztani a fejre, babaruhába öltöztetni a palackokat, varrni, dróttal átlyukasztani és kampóval rögzíteni az apostolokat a csónakhoz...és péntek reggelre minden készen állt. 

 A víz kellemes volt. Valaki megkérdezte: egytől-tízig skálán hányasra értékelem? "Nyolcas!" mondom én, mire ő: "Na, hadd el! Hogyne!". Pedig tényleg langyos volt. Attila is tanúsíthatja.

 És Endre is, azaz Máté apostol, a statisztikus tanítvány. Ő sem fázott.

 A nap elbújt a felhők mögé, félő volt, hogy eső miatt elmarad a produkció.

 "Még tekerjél rá. Úgy. Most már jó lesz."

 A próbák alatt folyamatosan takarították a tavat, a vendéglő alkalmazottai a hídról, a táborozók és turisták pedig a partról bámészkodtak.

 Mit visz a kishajó?

 Ennél mélyebb ne legyen!

Péter és Máté

 "Lesz ma eső vagy nem lesz? Te mit szólsz, Máté?" "Hümm-hümm" - válaszolt a tudósító tanítvány. És igaza volt.

 Péter a vízenjárást gyakorolja.

   A próba végeztével elnyúltunk a fűben és vártuk a közönséget. Vagy az esőt. Aztán öt órakor megkondultak a harangok, a közönség pedig a parton ülve dobolni kezdett a kiosztott műanyag palackokkal. És kisütött a nap. Megkezdődött az előadás.

   (Tusványos történelmének első vízi bábelőadását nemsokára teljes egészében megtekinthetitek a neten is. A felvétel digitalizálása és vágása folyamatban. Addig is ajánlom kedves figyelmetekbe a banathy.blogspot.com/ oldalon található fotókat és tudósítást, amit még a tábor ideje alatt töltött fel Attila.)

Szia Kövi,

régen nem írtam neked, igaz. Sajnálom. Tudom, hogy azok után, amit közösen átéltünk, neked el kellett költöznöd innen: ezt megértem és helyeselem is, a magam részéről, őszintén. De amint látod, a távolság hiányt szül és a hiány lassan megszokássá válik, aztán eltűnik a hiány is önmagában. Furcsa ügy. Nem ezt nevezik felejtésnek? Azt hiszem mégsem, mivel lám, írok neked.

Megúsztam ennyivel a bevezetőt? Rátérek a lényegre. Emlékszel még a szombat délutáni találkozóhelyünkre? Találkozóhely. Milyen csúnya ez a szó leírva, nem? Pedig mi így használtuk: ez volt a templomkert hátsó kijárata, ami jó messze volt a szombatista templomtól és a temetőre nyílott. Mindez végülis egyetlen telek volt ami a templommal, kerttel és a temetővel együtt a falu széli dombokig húzódott. Innen már szőlősök között vitt az ösvény, árnyékot adtak a szilvafák később, és míg megérkeztünk a rendőrörsre, ami szintén a falu központjában volt, végigjártunk egy-két sötét, hűvös borpincét is az oldalban, megkostóltunk jónéhány hordót, kapjunk bátorságot: nehogy meggondoljuk magunkat. Mennyit káromkodtunk, emlékszel? Na, és most: egy életrevaló bölcsesség sem elég ahhoz, hogy újramondjam azokat a szavakat, suttogjam mint valami ráolvasást, érezzem a rettegést, a haragot, a bűnösséget azért, amit szabadon cselekszem. Közben iszom még egy nagy kortyot a vörösebbikből, a hideg bor megnyugtat, és ettől megbátorodva szidom a szombatista egyház édesanyját, és a gyárját is, ahol csinálták. Ezek megismélhetetlen dolgok, te is tudod. A templomot azóta sem javították fel, ott van most is a helye, a koromtól fekete föld szégyenfoltként égeti sokak lelkét, de nem mindenkiét. Van aki most is szombatista, pedig ott volt velünk. Nem lehet általánosítani: minden dolog és nem-dolog egyedi. Mint ahogy az is egyedi és meghatározó volt, amikor felfedeztük Stewart testvér drogkészletét. Akkor már túl voltunk a rózsaszín függönyön, megtörtént a gyalázatosság, veled is meg velem is kedvüket lelték a "testvéreink". Igen, tudtuk, hogy nincs kiút, a szüleink nem jönnek velünk, ők már nem viselik gondunkat, teljes egészében rá voltunk bízva egy aberrált amerikaira. És akkor megtaláltuk a kis tükröt, meg a kokaint.

(folyt. köv.)

Hát röviden itt erről is van szó, csakhogy olyan sátor kellene ami kétterű, azaz kétszobás plusz előszoba és terasz, mert olyan is van ám, és bazi nehéz, régi, cseh vagy tőlem lehet román is. De legyen 6-8 személyes vagy azonfelül. Nem katonai sátor, hanem kempingsátor. Keletnémet. Egy filmben is játszani fog és ígérem vigyázunk rá. Vagy lehet, hogy lengyel gyártmány. Ha ilyennel rendelkeztek és kölcsönadnátok, kérlek szóljatok valahogy rám. Komment felület, jut eszembe:)

Előre is köszönöm és szép napot mindenkinek!

Üdv,

Jenchi

Hogy is van az, amikor Alen Trauby felveszi a kést a porból, megtörli és csak annyit mond: "Menj vissza a szobádba! Feküdj le. Uborkaszezon van." Süt a nap ilyenkor, nem? Hát itt olyan is van, de setétedéskor, vagy még azelőtte is megesik, hát kérem, olyan fene nagy zivatar és mennydürges van, hogy ijesztő. Komolyan mondom, a szél lesodorta ma is a meglazult, izé, cserepeket az új Chryslerre. Nem vót az enyim, nem sajnáltuk. Én meg én. Az eső meg hirtelen jött ezután, gyorsan esett és sokat. Sakkor ráébredtem, hogy nincs uborkaszezon. A félhomályban felkecmeregtem a lépcsőn, odafennt valaki hangosan azt sikkantotta: "Huszonöt!".

A csillár nem függött a mennyezet közepén, inkább az ajtó feletti középen, az ajtó és a pult között. Mi minden történt eddig. Gyalog mentem és jöttem. Voltak lépcsők, galambok, napsütés és eső, szoba, kávé s feladatok dögivel. Uborkaszezon? Kinek?

Hogyan tovább? - tettem fel a kérdést magamnak. Mi van akkor ha kiderül, hogy nem uborkaszezon van, és nemis a tornádó a legnagyobb veszély, hanem az a helyzet, hogy kiégnek a biztosítékok a fejedben. Közben, persze, a csillár miatt van az egész kibaszott látomás. Mert nincs középen.

Végre megvan az asztal és megvan a társaság, kedvesen intik, bennt vannak a fiúk. És közben esett az eső. Most nem esik. ...  Sokat töprengek azon, hogy vajon normális vagyok? Nem igaz, hazudtam. Nem sokat, de néha átfut az agyamon, az bizonyos lila gondolat...a piros csík a személyiben...ilyenek. Hüjeség, persze. Olyasmi, mint az aszkézis. Edzésnek jó. Előtte be lehet melegíteni valami alkohollal, az segít. De végeredményben ez a csillár miatt van az egész. Eltolódott a balansz. Jó, akkor innék egy sört, vagy most az egyszer mégis inkább egy kólát, de no money, no problem. Nincs is probléma, meg se kérdik a pincérek: "Hány óra? Do You speak malawi?" Semmi. Megúsztam. Ma már sok fontos dolog kiderült, de ekkor újabb rendkívűli dolgok kerültek elő. Most már tényleg nagyon fáradt voltam, de felcsigázta az érdeklődésemet a téma, átnéztük alaposan a papírokat. És jó lesz. Biza. Ha madaram volna, azt most röptethetném, de még íjam s vesszőm sincs, amit a távolba lőjek. És ez még nem minden. Ezután eláll az eső. Ma volt az a rövidebbik fajta, holnap a nagy tornádó jön, majd meglátjátok. Elállt és hazamentünk. És akkor én már nagyon fáradt voltam, pedig uborkaszezon kéne legyen. Holnap is ilyen lesz? Fölösleges kérdezni is. A kvarcorrú bába tudja. Vagy a csavargyári manó. Vagy egyik se.

Ucsi-Pucsi, ah!

Trébelmeister úr! Kavicsos az út, vigyázzon a kanyarokban!

Nem! Amíg engem látsz, te csak ne féltsd az életed, komám. Na, hadd el! Bízd ide!

Spike Lee elcseszte. Az a Buffalo Soldier múvi, amit forgatottt 2004-ben, vagy mikor, az egy szar. Vannak benne jó jelenetek, de le van blokálva. Plafonálódik. Hoppá geci, még egy csel! Két lehetőség között balanszíroz a film: vagy trancsírozás folyik, vagy duma. Lelövik a száz imádkozó, ártatlan nőt, öreget és gyereket a nácik. Következő jelenetben már más a helyzet, mert olasz film-betétet látunk. Aztán meg a négerek leülnek és jól megbeszélik Istent, embert és háborút, lassan összeáll nekik a kép, de semmit sem oszt vagy szoroz, mert meggondolja magát az olasz partizán, elvágja a náci fogoly torkát és elmenekül a toszkánai erdőbe. Ekkora káoszt, barátom!

Hát csak ennyi. Tegnap láttam a filmet, aztán....